U12-es és U15-ös kézilabdázóink számára május utolsó hétvégéjén véget ért a bajnokság, míg két csapatunk Kalocsán lépett pályára tornán, nem is akárhogy!

Eredmények

LU12 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona Gimn. -Bencs- Tornacs.

DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK II. 31-12

DSI Debrecen 1. – Szerencs VSE 30-15

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: A Hajdúnánás csapata mindig a mumusunk volt, mert eddig minden esetben adtunk egy félidőt Nekik. Most nem! Nagyon szép, gyors támadások, jó védekezések és remek kapusteljesítmény jellemezte a mérkőzést. A Szerencs együttesével egy jó küzdő szellemű mérkőzést játszottunk, de itt is nagyarányú győzelmet arattak. Ebben a szezonban 22 mérkőzésünk volt és mindet megnyertük. Büszke vagyok a lányokra, nagyon sokat dolgoztak edzésről edzésre.

LU12 Kisvárda, Szent László Gimnázium Tornacsarnok

DSI Debrecen 2. – Marso TCE Nyíregyháza-Kertváros 12-12

DSI Debrecen 2. – Vitka SE-Cigánd 40-4

Vezetőedző: Szilágyi Réka

Szilágyi Réka: Sajnos az első mérkőzés nem úgy alakult, ahogyan azt előzetesen elképzeltük. Kezdetben még csak a támadójátékunkban akadtak hibák, később azonban a védekezésünk is szétesett. A kiállítások sorozata tovább nehezítette a helyzetünket, és úgy éreztem, a lányok olyan mélypontra kerültek, ahonnan már nem tudtak visszakapaszkodni. Ennek következtében a kitűzött célunkat, a nagyarányú győzelmet, sajnos nem sikerült elérnünk. A második mérkőzés előtt az öltözőben sikerült újra összeszedni a csapatot, ami a pályán is egyértelműen megmutatkozott. Fegyelmezett, határozott játékkal nagyarányú győzelmet arattunk, így sikeresen zártuk az idei szezont. A következő idényre teljes erőbedobással készülünk, és mindent megteszünk azért, hogy helytálljunk, valamint tovább fejlődjünk csapatként.

FU12 Nádudvar, Sportcsarnok

DSI Debrecen – Tiszavasvári SE 20-19

DSI Debrecen – Kisvárdai KC 27-10

Vezetőedző: Vida Szabolcs

Vida Szabolcs: Az utolsó fordulóban sikerült mind a két mérkőzésünket megnyerni. A Tiszavasvári ellen sokat hibáztunk és sokszor hoztunk rossz döntést, így magunknak tettük nehézzé a meccs végét, a sikerünkhöz kellettek kapusunk bravúrjai is. A Kisvárda ellen ötletesen, gyorsan és néha látványosan kézilabdáztunk és a kapusok is jól teljesítettek, magabiztos győzelem lett a vége. Mindenkinek köszönjük az egész éves biztatást!

FU15 Hajdúnánás, Somorjai László Sportcsarnok

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK I. 19-37

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK II. 28-31

Vezetőedző: Szilágyi Attila

Szilágyi Attila: Annyira megfogyatkozott a csapatom betegség és sérülések miatt, hogy csak szélsőkkel, beállósokkal és az egyik kapussal a mezőnyben tudtunk kiállni a mérkőzésekre! Sajnos beigazolódott a félelmem, mindkétszer vereséget szenvedtünk a Hajdúnánás gárdáival szemben.

Kézilabda Lány Suli Kézilabda Fesztivál, Hajdúnánás Hódos Imre sportcsarnok

Tóth Rózsa: Az év második rendezvényén vettünk részt 22 gyerekkel Hajdúnánáson. A játékos feladatokat nagyon élvezték a gyerekek. A szivacskézilabda játékban megmutatták mennyit fejlődtek a legutóbbi fordulóhoz képest. Minden gyerek nagyon jól érezte magát, sok élménnyel gazdagodtak ezen a szombaton.

Pünkösdi Kupa

U14-es fiú második csapatunk edzőjének beszámolója.

Nagy-Márkus Peónia: A Pünkösdi Tornán vettünk részt Kalocsán, amelyet nagyon vártunk, hiszen ez volt csapatunk első ottalvós tornája. Már az indulás előtt érezhető volt az izgatottság a fiúkon, ami teljesen természetes egy ilyen különleges esemény előtt. Az első napon három mérkőzés várt ránk: a Budapest Kézi, a Honvéd SE. és a VAX KE Sárbogárd csapata ellen léphettünk pályára. A Pler együttesét már ismertük, tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, azonban az izgalom rányomta a bélyegét a teljesítményünkre is. A második találkozóra sikerült megnyugodnunk, szépen felépítettük támadásainkat, és már 7 gólos előnyt is kialakítottunk. Ezt követően jött egy kisebb hullámvölgy, így az előnyünk két gólra csökkent, de a fiúk végig küzdöttek. Az utolsó pénteki mérkőzésen igazi ki-ki csatát láthattunk, ahol végül az a csapat nyert, amelyik jobban tudott védekezni. Sajnos két góllal alulmaradtunk, de a harci szellemre egyetlen panasz sem lehetett.

Szombaton a Gézengúz UKC B (2013) csapata ellen játszottunk. Felszabadultan kézilabdáztunk, bár az utolsó 15 percben kissé megkönnyebbültünk, így végül csak egygólos győzelmet arattunk. Ekkor tudtuk meg, hogy gólkülönbség miatt lecsúsztunk a 3. helyért játszott mérkőzésről. Hétfőn a Simontornyai KK csapata ellen sikerült megszereznünk az 5. helyet. Ezen a mérkőzésen már igazán élvezték a játékot a fiúk, és a védekezésben is sok szép megoldást láthattunk. Úgy gondolom, rengeteget tanultunk és fejlődtünk ez alatt a három nap alatt. Mindenki érzi, hogy tud ennél még jobban is teljesíteni, ami további motivációt adhat a jövőre nézve. Nagyon büszke vagyok a fiúkra a hozzáállásuk, a kitartásuk és a küzdeni akarásuk miatt. Köszönjük az egyesület támogatását, hogy lehetővé tették számunkra ezt az élményekkel teli tornát!

Szintén Kalocsán lépett pályára, U14-es harmadik együttesünk. Martinovics Ferenc vezetőedző beszámolója és értékelése.

Lányaink az U14B (LU13) kategóriában léptek pályára, ahol öt mérkőzést játszottak a három nap alatt. Az első mérkőzésen a lányok a Dunavarsányi Torna Egylet csapatával csaptak össze, és végig magabiztos játékkal arattak fölényes győzelmet. A siker alapját ezúttal is a stabil és határozott védekezés jelentette, amely már a találkozó első perceiben komoly akadályt jelentett az ellenfél számára. A dunavarsányiak nehezen találták a rést a védőfalon, a megszerzett labdákból pedig gyors és eredményes lerohanásokat vezettek a mieink. A csapat ennek köszönhetően a mérkőzés teljes időtartama alatt kézben tartotta az irányítást, és biztos előnnyel zárta az összecsapást. 

 Végeredmény: Dunavarsányi Torna Egylet - DSI Debrecen III. 4:15 

A második mérkőzésen a lányok lemásolták az első találkozójukat a Martonvásárral szemben és szintén nagyarányú győzelmet szereztek.

Végeredmény: DSI Debrecen III. – Martonvásár 20:8

 A harmadik mérkőzés hozta meg az igazi izgalmakat, hiszen a lányok a későbbi tornagyőztes Solt együttesével kerültek szembe. A találkozó végig kiélezett csatát hozott. A debreceni lányok védekezése ezúttal is stabilan működött, akárcsak a korábbi mérkőzéseken, azonban támadásban több pontatlanság is nehezítette a játékukat. Ennek ellenére a csapat végig tartotta a lépést ellenfelével, és a hajrában nagyobb koncentrációval, valamint higgadtabb befejezésekkel sikerült a maga javára fordítania az összecsapást. A lefújás pillanatában így egygólos győzelemnek örülhettek a mieink.

Végeredmény: DSI Debrecen III. – Solt 11:10

 A negyedik mérkőzésen a lányok kedvező helyzetből várhatták a házigazdák elleni összecsapást, hiszen még egy kétgólos vereség is elegendő lett volna a döntőbe jutáshoz. Ennek ellenére a csapat ezúttal is nagy elszántsággal lépett pályára, és végig kiélezett, kemény csatát vívott ellenfelével.

A találkozó során a két együttes szinte végig fej fej mellett haladt, egyik fél sem tudott jelentősebb előnyt kialakítani. A hajrá azonban ismét a mieinknek sikerült jobban: a debreceni lányok higgadt játékkal és nagy akarattal őrizték meg előnyüket. A mérkőzés drámai pillanatokkal zárult, amikor a házigazdák időn túli hétmétereshez jutottak, ám hálóőrünk fantasztikus bravúrral hárította a büntetőt, ezzel megpecsételve a csapat sikerét és a döntőbe jutást.

Végeredmény: Gézengúz UKC - DSI Debrecen III. 14:15

Az ötödik mérkőzés hozta meg a torna legdrámaibb pillanatait. A sors különös fintoraként a döntőben ismét a Solt csapatával találkoztak lányaink, akiket a selejtezők során már egyszer, egy rendkívül szoros mérkőzésen sikerült legyőzniük.

A debreceni együttes remekül kezdte a finálét: az első félidő derekára már ötgólos előnyt épített ki, és magabiztos játékkal irányította a találkozót. A soltiak azonban nem adták fel, fokozatosan faragtak hátrányukból, így a szünetre háromgólos debreceni vezetés maradt. A második félidőben is hatalmas küzdelem zajlott a pályán, és egyre inkább érezhető volt, hogy ismét a végjáték dönt majd a győzelemről.

A hajrá rendkívül feszült pillanatokat hozott: egy erősen vitatható szituáció után lányainknak nem sikerült betalálniuk, sőt ebből kifolyólag ellenünk ítéltek büntetőt, ahol nem hibázott a büntető végrehajtója, így a lányaink ezüstérmet szereztek a Pünkösd kupán.

A döntő végeredmény: DSI Debrecen III. – Solt 13:14

Edzői értékelés:

Nehéz szavakat, találni egy elvesztett döntő után, de az igazsághoz tartozik, hogy a torna előtt simán aláírtam volna az ezüstérmet. Viszont a lányok az egész torna során elképesztő módon küzdöttek és akarták a győzelmeket sorban. Egy héttel ezelőtti gyermekbajnoksághoz képest, - ahol mélyponton voltunk – óriási magasságokba emelkedtünk. Ezt csak ők tudják megcsinálni, nem tudom, hogy hogyan, kaparták össze magukat onnan egészen mélyről! Egy rossz szó nem hangzott el a szájukból egészen végig, és én is csak pozitív jelzőket tudtam és tudok mondani rájuk, de talán nincs is olyan jelző, amivel illetni lehet őket! Kivételes csapat! Meghaltak egymásért a pályán és a pályán kívül is! A lányok szíve a helyén volt minden egyes pillanatban, talán jól mutatja ezt, hogy mi kaptuk a legkevesebb gólt a tornán! És ne felejtsük el a DSI-s fiúkat és a szülőket, akik, olyan atmoszférát teremtettek a csarnokba a mérkőzéseinken, amihez hasonlóval a lányok még sosem találkoztak! Ritkán lehet átérezni és látni ilyet! Köszönjük nekik! Végtelenül büszke vagyok lányokra, boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatok velük! Elképesztő csapat! Jövőre visszamegyünk az aranyéremért, ezt megígértem már a lányoknak!


Jöhet a nyári szünet

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK