A DSC-SI mind a négy nagypályás csapata, valamint a futsalosok is begyűjtötték a három pontot.

A korosztályos labdarúgó bajnokságok 12. fordulójában U14-es és U15-ös együttesünk hazai pályán mért nagyarányú vereséget a Puskás Akadémiára, míg U17-es és U19-es gárdánk az Oros vendégeként tartott erődemonstrációt. Futsal csapatunk sima győzelemmel őrizte meg hibátlan mérlegét Nyíregyházán.

 

 

 

 

 

 

Eredmények:

12. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI – Puskás Akadémia 10 – 1 (4-1)

Gólszerző: Erdei Márk (3), Varga Róbert (2), Borbély Bálint (2), Tar Gyula, Pál Albert, Tébold Levente

Edző: Balogh József

Értékelés:,, Nehezen lendültünk játékba, ez talán betudható annak, hogy csúszott a kezdés, de fokozatosan feljavultunk, átvettük a játék irányítását, birtokoltuk a labdát. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, ezek egy részét sikerült értékesítenünk, a második félidőben még rátettünk egy lapáttal, nagyon jól futballoztunk. Örülök, hogy ilyen nagyarányú győzelmet tudtunk szerezni, hoztuk a kötelezőt és folytattuk jó szereplésünket. Kezd összeállni a játékunk, technikailag is sokat fejlődtünk, vannak ugyan még hibák, de dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk. Gratulálok a csapatnak a játékhoz és a szép győzelemhez.”

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

DSC-SI – Puskás Akadémia 6 – 0 (3-0)

Gólszerző: Bagi Bence, Szegvári Ákos, Papp Péter, Virág Balázs, Szabó Péter, Major Sándor

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Végre egy olyan mérkőzést játszottunk, ahol nem kaptunk gólt, viszont sokat szereztünk, ennek nagyon örülök. Tudtuk, addig lesz nehéz, míg megnyugtató előnyre teszünk szert, utána már számolatlanul alakítottuk ki helyzeteinket, jóval több gólt is szerezhettünk volna. Védekezésben azért akadtak hibák, a Puskás előtt is voltak lehetőségek, szerencsére nem sikerült betalálniuk a kapunkba. Idén még két nehéz mérkőzés vár ránk, a Mátészalka ellen azért pontot, pontokat remélek, a Kisvárda ellen pedig a tisztes helytállás a cél. Gratulálok a csapatnak a nagyarányú győzelemhez.”

 

12. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

GFSE Oros - DSC-SI  0 – 8 (0-4)

Gólszerző: Spitzmüller Levente (2), Asztalos Márton, Prokisch Dominik, Nemes Zétény, Nagy István, Udvarhelyi Barna, Nagy Dániel

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Az Oros nagyon készült ellenünk, de megpróbáltuk az első perctől kezdve a saját térfelükön tartani őket, nyomást helyezni a védelmükre. Ott folytattuk az örömfocit, ahol az előző mérkőzésen abbahagytuk, az első perctől kezdve koncentráltan játszottunk, a 90 perc során mindent megtudtunk valósítani a futballból. Le a kalappal a fiúk teljesítménye és hozzáállása előtt, nagyszerűen játszottak. Szünet után mindenkinek lehetőséget adtam, akik csereként pályára léptek, tudtak élni a lehetőséggel, jól szálltak be a mérkőzésbe. Gratulálok a csapatnak a nagyszerű játékhoz és a fölényes győzelemhez.”

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

GFSE Oros - DSC-SI 2 – 9 (0-3)

Gólszerző: Sándor Huba (2), Szabó Lajos (2), Szabó János (2), Galla Patrik, Nemes Emil, Gál András

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,,Az előző mérkőzéshez képest lényegesen jobban játszottunk, végig fölényben futballoztunk, szépen járattuk középpályán a labdát, jók voltak a beindulások. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, 5-6 alkalommal a kapufát találtuk el, bár sok gólt szereztünk, nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, inkább éles edzőmérkőzés jellege volt a találkozónak. Remélem, ezt a játékot tudjuk még fokozni hátralévő két mérkőzésünkön és hat ponttal zárjuk ezt az évet. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez."

 

Regionális Futsal bajnokság

7. forduló

Blue Sharks Futsal Nyíregyháza - DSC-SI 1-4 (0-2)

Gólszerző: Szabó Lajos (2), Kálny Huba, Somogyi István

Edző: Kozma Mihály

Értékelés:,, Nagyot léptünk előre, mert most már idegenben is képesek vagyunk magabiztos játékra. Szervezettségünk ismét eredményt hozott, kezdjük kivívni ellenfeleink tiszteletét. Sok van azonban még hátra és nekünk pedig sokat kell még tanulnunk ahhoz, hogy igazán jó csapat legyünk."

Itthon és idegenben is hibátlanul

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK