A DSI Debrecen négy labdarúgó csapata lép pályára az előttünk álló hétvégén.

Sikerrel vette az eddigi akadályokat Jankovics Sándor együttese, a győzelmeknek köszönhetően pedig toronymagasan vezetik a tabellát. Csapatunk előnye 9. pont az üldöző Cigánd és a Bódva-Völgye előtt. Fiataljaink nagy lépést tehetnek az ősz bajnoka cím felé, ha otthonában fektetik két vállra a Csenger együttesét. Ez nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, a szabolcsiak 5-3-as mérleggel állnak az 5. helyen, szintén 9 egységnyire csapatunktól. A piros-fehérek védelme sebezhető, annak ellenére, hogy az élmezőnyhöz tartoznak, 21 alkalommal vették be a kapujukat. Remélhetőleg a sérültek és a betegek is visszatértek a héten, a teljes keret szakvezetőnk rendelkezésére áll majd és a kilencedik mérkőzés végén is győztesen jönnek le a gyepről fiataljaink.

Bende Tibor együttese is a Csengerrel találkozik a hét utolsó napján, de fiataljainknak könnyebb dolguk lesz, mint az idősebb korosztálynak. A szabolcsiak ebben a sorozatban a táblázat alján tanyáznak, két győzelem mellett négyszer vereséget szenvedtek. Hozni kell a kötelezőt, nem szabad engedni, hogy a listavezető Tarpa túl nagy előnyre tegyen szert. Begyűjtve a pontokat, csapatunk a tabella 2. helyén zárhatja a fordulót.

Komoly kihívás vár Selyem Nándor csapatára, ugyanis péntek késő délután a tabellát vezető Karcagot fogadják. A kék-fehérek hét meccsből csak egyet buktak el, a Balmazújváros két góllal jobbnak bizonyult náluk. Hatékony a védelmük és a támadósoruk, ezt jól példázza 30-9-es gólarányuk. Nem lesz tehát egyszerű dolga fiataljainknak, de nem lehetetlen küldetés legalább egy pontot itthon tartani.

Hétről-hétre szállítják a jó eredményeket Makra Béla gyerekei, az elmúlt öt meccs mindegyikét megnyerték, rúgtak 49 gólt és csak kilencet kaptak. Hasonló mutatókkal rendelkezik a vasárnapi ellenfél is, de bízunk abban, ifjoncaink a Balmazújváros elleni párharc végén győzelmet ünnepelhetnek.

U19

MLSZ regionális U19 alap Északkeleti csoport 9. forduló

Csenger – DSI Debrecen


10.29. 10:00 Csenger Városi Sportcentrum

U17

MLSZ regionális U17 alap Északkeleti csoport 9. forduló

Csenger – DSI Debrecen

10.29. 10:00 Csenger Városi Sportcentrum

U16

MLSZ Regionális U16 Északkelet Alapszakasz 9. forduló

DSI Debrecen – Karcag

10.27. 17:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya

U12

MLSZ Regionális U12 Északkelet Alapszakasz 8. forduló

DSI Debrecen – Balmazújváros

10.29. 10:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfüves pálya


Ismét pályán fiataljaink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK