Kozma Mihály szakosztályvezető beszélt őszintén a jelenlegi helyzetről, melyből kiderült, a harmadik erő a DSI Debrecen a cívisvárosban.

– Egy évvel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség átalakította a futball rendszerét az utánpótlás szintjén. Ez azt jelenti, pályázatok alapján, kijelölt körzetközpontokat, alközpontokat és akadémiákat. Mi körzetközpont lettünk – kezdte gondolatait a szakember. De hogy ezt minek is köszönhetjük? Ahogy azt Kozma Mihály kiemelte, a Debrecen DSI kiváló infrastruktúrájának és a magas szintű szakmai munkának.

A körzetközponti cím azt jelenti, hogy 14 klub jár a megyéből a debreceni kiválasztókra, majd a kiemelt tehetségeknek külön edzéseket tartanak a kiváló cívisvárosi edzők. – A legjobbak vagy a DEAC-ban, vagy a DVSC LA-ban folytathatják a munkát, de az alapot mi adjuk hozzá – mondta el a szakvezető.

A labdarúgó gyermekek száma 270 a klubunknál, 6 éves kortól egészen a felnőttekig. Aki érez magában affinitást, azokat pedig természetesen folyamatosan várják!

– Fontos szerepe van a szülőknek is nálunk, komoly dolgokat hozhat ki a labdarúgókból egy-egy rendezett családi háttér. Edzésre kell járni a gyermekeknek – oda a szülők hozzák el őket jódarabig –, hiszen ott tanuljuk meg a labdarúgást, a mérkőzéseken ezt már “csak” kivitelezzük – emelte ki Kozma Mihály. Mindezt úgy levezette le, ha valaki fele annyi edzésre jár a héten, mint a többiek, akkor az egy hét alatt kettővel edz kevesebbet, egy hónap alatt tízzel, egy szezon alatt viszont már nyolcvannal, és ezzel együtt még nem beszélt például a labdaérintések számából következő hátrányára a lustább gyerekek tekintetében. Hozzátette, az edzők időben megkapják a pénzüket, ezért pedig a tisztességes munkát várja el a DSI, ezt azonban a gyerekek fejlődésén is látni, hogy visszaadják a trénereink.

Az edzőkre is fontos szerep hárul. Nálunk nem feltétlenül az eredményesség a fontos, sőt meglátásom szerint az utánpótlásban egyik sportágban sem eredményorientáltnak kell lenni, nekünk meg kell szerettetni a lurkókkal a focit, tehetségeket kell találni, majd jöhet a tehetséggondozás, mivel nálunk ehhez szakmai alapot kapnak a kollégák, így minden szegmense meg is van, és erre büszkék is vagyunk, sőt a trénerek mellé adtunk egy-egy pályaedzőt is és egy szakmai koordinátort is. – összegezte mindezt Kozma Mihály.

A szakvezető arról is beszélt, ha találnak egy-egy korosztályban egy-egy tehetséget, akkor hozzá igazítják a többiek munkáját, mintsem elkallódni hagyják a kiváló képességű, feltörekvő gyerekeket.

A DSI Debrecen labdarúgó szakosztálya arra is figyel, hogy a legkisebbekhez pedagógusokat tesznek edzőnek, míg a nagyobbakhoz inkább a volt labdarúgókat.

– A tehetség nem tör a felszínre magától, ki kell hozni – vallja Bagdy Emőke pszichológus eszméi alapján Kozma Mihály is, aki elmondta a tudás nem lineáris, a fejlődési szakaszt mindig stagnálás követi, éppen ezért a türelem is nagyon fontos mind a gyerek, mind a szülő, mind a trénerek részéről.

Csak egy példa, hogy miért lehetünk sikeresebbek, miért lehetünk többek egy-egy klubnál: nálunk a labdarúgó fiatalok például télen cselgáncsedzésre is járnak, hogy megtanuljanak esni, jobb legyen az állóképességük, fontos része ez is a focinak.

– Egyet meg kell jegyezni, 14 éves korig azt nem tudom megmondani senkiről, hogy labdarúgó lesz-e, azt viszont igen, ha nem – zárta őszinte szavakkal gondolatmenetét Kozma Mihály, a DSI Debrecen labdarúgó szakosztályának vezetője.

 

Hogyan is állunk a labdarúgás tekintetében?

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK