Nem akármilyen bravúrt hajtott végre a DSI Debrecen kiváló gátasa Kerekes Gréta a délelőtti elődöntőben. Hiába volt hat, nyolc másodpercen belüli futó a mezőnyben, megjavítva egyéni csúcsát, a 4. továbbjutó helyen ért célba. Bár tudva, hogy a magyar bajnok bombaformában van, benne volt a pakliban, hogy ott lehet a döntőben, de ismerve a gátas mezőnyt, azért ez bravúrnak számít.

Ifj. Tomhauser István tanítványa olyan kiválóságokkal vehette fel a versenyt a döntőben, mint az Európa-bajnok Nadine Visser, a háromszoros fedettpályás francia bajnok Laeticia Bapté vagy a 2019-es Eb 4. finn Reetta Hurske. Ahogy az elődöntőben, a fináléban is hat gátas legjobb ideje kezdődött hetessel, egyedül a holland Maayke Tjin-A-Lin legjobbja volt azonos Grétáéval.

Már csak a végső erőpróba volt hátra, tét nem nyomasztotta Grétát, aki teljesen felszabadultan futhatott, így reménykedtünk, teljesül a vágya és belép a nyolc másodpercen belüliek klubjába. Ebben azért is bízhattunk, mert legtöbbször jobbak a délutáni idők, mint a délelőttiek.

Másodikként Kerekes Grétát mutatták be az Ataköy Arenában helyet foglaló nézőknek, lévén, az egyes pályáról indulhatott. Atlétánk jól kapta el a rajtot, de a második gátba belerúgott, ami sorsdöntőnek bizonyult a végső helyezés szempontjából. Gréti végül 8.03-as idővel a hetedik helyen végzett.

Az aranyérmet Reetta Hurske szerezte meg, Nadine Visser és Ditaji Kambundji előtt.

Női 60 m gát, döntő:

1. Reetta Hurske (Finnország) 7.79 mp

2. Nadine Visser (Hollandia) 7.84

3. Ditaji Kambundjo (Svájc) 7.91

…7. Kerekes Gréta 8.03

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


Hetedik helyen végzett a döntőben Kerekes Gréta

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK