Abony, Budakalász, Berettyóújfalu és Balmazújváros kézilabdázóink szombati és vasárnapi úticélja.

Az U15-ös lányok már biztos résztvevői a négyes döntőnek, de van tétje az utolsó csoportmérkőzéseknek is, mert ezek döntenek arról, hogy a másik ágról kit kap ellenfélnek a csapatunk. A kulcsmérkőzés a DSI Debrecen – Harta összecsapás lesz. A fiúk Budakalászon háromesélyes találkozókkal folytatják a középső házi mérkőzéseket. Az U12-es lányoknál három csapatunk lép pályára Berettyóújfaluban, így az ott megrendezésre kerülő hét mérkőzésből haton lesz pályán sportiskolás csapat. Fiú első csapatunk a Szivacs KC ellen győzelmi esélyekkel lép pályára, de a másik ellenfél az a Hajdúnánási SK lesz, amely ellen váltakozó sikerrel játszottuk az eddigi mérkőzéseket. Fiatalabbakból álló második csapatunktól azt várjuk, hogy nehezítse meg ellenfelei dolgát.

A II. korcsoportos Sulikézi fesztivál 2. játéknapján együttműködő partnerünk, a Hunyadi J. általános Iskola tanulói játékos versenyeken és szivacskézilabda mérkőzéseken mutathatják meg kézilabdás tudásukat.

Mérkőzések

LU15 Abony, Varga István Sportcsarnok

2025.05.10.

12:20 DSI Debrecen – Kecskeméti Sportiskola 1.

15:50 DSI Debrecen – Harta KC

FU15 Budakalász, Sportcsarnok

2025.05.11.

11:10 DSI Debrecen – Mezőkövesdi KC

14:40 DSI Debrecen – CYEB Budakalász

LU12 Berettyóújfalu, Kabos E. Sportcsarnok

2025.05.10.

09:00 DSI Debrecen 1 – Berettyó MSE

09:50 Létavértes SC 97 – DSI Debrecen 3

10:40 Balmazújvárosi LKSE – DSI Debrecen 2

11:30 DSI Debrecen 1 – Létavértes SC 97

12:20 DSI Debrecen 3 – Balmazújvárosi LKSE

13:10 Berettyó MSE – DSI Debrecen 2

FU12 Balmazújvárosi Rendezvénycsarnok

2025.05.10.

10:00 DSI Debrecen 1. – Szivacs KC

13:00 DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK

2025.05.11. Nyírbátor, Oktatási Centrum

10:00 DSI Debrecen 2. – Balkányi ISE

13:00 DSI Debrecen 2. – Nyírbátori KC

Sulikézi Fesztivál II. kcs. Hajdúnánás, Hódos I. Sport-és Rendezvénycsarnok

2025.05.10.

09:00-11:00 DSI Debrecen- Debreceni Hunyadi János Általános Iskola


Hét csapatunk lép pályára a gyermekbajnokság következő fordulójában

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK