Debrecenben és Hajdúnánáson léptek pályára kézilabda csapataink.

Sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött kézilabdázóink. Eredményt csak az U13-as korosztályban számoltak. Ebben mindhárom csapatunk két-két alkalommal győzött. Az egyetlen szoros eredmény a fiúk helyi rangadóján született.

Eredmények:

Kisiskolás verseny LU9 III. csoport

DSI Debrecen 1. – Létavértes SC 97 0-0

DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK 2. 0-0

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: A lányok már nagyon izgatottan várták a soron következő fordulót. Nagyszerűen érezte magát mindenki a mai napon. Sok hasznos tapasztalatot szereztünk. Változatos ellenfelekkel mérkőztünk meg. Azt gondolom, sikeres hétvégét zártunk. Köszönjük a szülők, hozzátartozók támogatását!

DSI Debrecen 2. – Nyíradony VVTK 0-0

DSI Debrecen 2. – Balmazújvárosi LKSE 0-0

Vezetőedző: Szilágyi Réka

Szilágyi Réka: Az első mérkőzést jól kezdték a lányok, kisebb technikai hibák azonban adódtak, amelyet igyekeztek javítani. Többször eredményesen fejezték be a támadást, és védekezésben sikerült labdákat szerezni, amit edzésen sokat gyakorolnak. A második mérkőzésen azonban sok labdavesztéssel, kevés kapura lövéssel, kicsit bátortalanul léptek pályára, de ebből is sokat tanulunk, és az edzéseken javítjuk a hibákat.

DSI Debrecen 3. – Kalmár DSE 1. 0-0

DSI Debrecen 3. – KK Hajdúszoboszló 0-0

Vezetőedző: Vértessy-Péntek Fanni

Vértessy-Péntek Fanni: Mind a két mérkőzésen sokkal bátrabban játszottak a gyerekek. Az első meccsen ügyesen védekeztek, míg a második találkozó egyik felén bátran, lelkesen támadtak, nagyon sok gólt szereztek, ami nagyon nagy örömöt jelentett nekik. Pozitív élménnyel tértek haza és már az utolsó meccs lefújását követően arról beszéltek, hogy mikor jövünk megint.

Kisiskolás verseny FU9 III. csoport

DSI Debrecen 1. – BMSE Berettyóújfalu 0-0

DSI Debrecen 3. – Balmazújvárosi KC 0-0

DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás FKK 0-0

DSI Debrecen 3. – Gönczy Refi Hajdúszoboszló 0-0

DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás FKK 0-0

DSI Debrecen 2. – Balmazújvárosi KK 0-0

DSI Debrecen 1. vezetőedző: Sándor László

DSI Debrecen 2. vezetőedző: Láng Emese

DSI Debrecen 3. vezetőedző: Láng Emese

Sándor László: Három fiú csapatunk hat mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon az elmúlt alkalomhoz képest jól látszott, hogy mennyit fejlődtek a fiúk, sokkal bátrabban vezettek támadásokat és keményebbek voltak védekezésben.

OGYB LU11 - I. Csoport

DSI Debrecen – Szivacs KC 0-0

DSI Debrecen – Sütő Kézisuli 0-0

Megbízott edző: Bujárszki Ádám

Bujárszki Ádám: Az U17-es serdülő korosztály után U11-es gyerekeket irányítani kihívás volt még számomra is. Nem ismertem ezt a korcsoport, a csapatot is csak most láttam játszani együtt előszőr. Nem unatkoztam egyik mérkőzésen sem! Az elején kicsit bátortalanok voltak a gyerekek, de később láttam szép egyéni és csapat tevékenységeket. Összegzésképpen elmondhatom, hogy nagyon élveztem ezt a napot és gratulálok a gyerekeknek a mai teljesítményükhöz. Hajrá DSI Debrecen!

OGYB FU11 - I. Csoport

DSI Debrecen – Sárospataki TC 0-0

DSI Debrecen – DEAC 0-0

Megbízott edző: Sándor László

Sándor László: Az első mérkőzésen a Sárospatak ellen játszott a csapat, nehezen indult be a gépezet, a második félidőre magunkra találtunk és szép akciókat vezettünk. A második találkozón a hasonló erősségű DEAC volt az ellenfél, ahol szintén a félidő után ébredt fel a társaság, ez volt az a mérkőzés, ahol rengeteg lehet fejlődni a fiúknak.

OGYB LU13 - I. Csoport

DSI Debrecen 1. – Arany Sárkány Focisuli Nyírbátor SE 37-7

DSI Debrecen 1. – Vitka SE-Cigánd 37-4

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: A papírforma alapján mindkét mérkőzésen mi voltunk az esélyesek, ezt tükrözi a végeredmény is.

DSI Debrecen 2. – Balmazújvárosi LKSE 14-10

DSI Debrecen 2. – Hajdúnánás SK 15-10

Vezetőedző: Hadady Mónika

Hadady Mónika: A tavaszi szezonban már másodjára kerültünk össze a balmazújvárosi lányokkal. Jó csapat, számunkra kihívás velük játszani. A mai mérkőzésen elsősorban a szélekről voltunk eredményesek, de mindenki igyekezett a legjobbat kihozni magából minden poszton. A végeredményt tekintve igazi csapatjátékot láthattunk. Szintén erős ellenféllel kellett szembe néznünk a második mérkőzésen. Jó védekezéssel igyekeztünk a kaputól távol tartani az hajdúnánási lányokat, amit többnyire sikerült megvalósítanunk. Sajnos több büntetőnk is kimaradt, de magabiztos győzelemmel ért véget a negyedik bajnoki fordulónk.

OGYB FU13 - I. Csoport

DSI Debrecen – DEAC 23-21

DSI Debrecen – Egri VSI 23-14

Vezetőedző: Vida Szabolcs

Vida Szabolcs: A hétvégi bajnoki fordulón ismét megmérkőztünk a DEAC csapatával, a változatos, küzdelmes mérkőzés második félidejében mutatott játékkal sikerült megnyerni a találkozót. A második meccsen a legjobbjait nélkülöző Egert sikerült legyőznünk magabiztosan, a második félidei kapus teljesítménynek és a remek védekezésnek köszönhetően.


Hatból hat meccset nyertek U13-as kéziseink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK