A DSI Debrecen labdarúgó csapatai közül az U15 és az U14 győzelemmel, az U19 viszont vereséggel zárta a hetet. Az U17 meccse elmaradt, mivel az ellenfelet betegséghullám sújtotta.

U19

Jankovics Sándor együttese tavaszi első megmérettetésére készült a hét utolsó napján, a felsőház nyitányán azzal a FILO-val találkoztak, mely gárdát ősszel magabiztosan fektettek két vállra. Abban bíztunk, fiataljaink a második párharcot is sikerrel vívják majd meg, de csalódnunk kellett. Hamar hátrányba került csapatunk, a 8. percben megszerezte a vezetést a szabolcsi alakulat. Sajnos fiaink mélyen tudásuk alatt futballoztak, erősen akadozott a gépezet, ráadásul a félidő derekánál kétgólos hátrányba kerültek. A vendégek voltak fölényben, játszottak szemre tetszetősebben, kombinatívabban, és a szünet előtti percekben harmadjára is betaláltak. Fordulás után feljavult a mieink játéka, jól is indult a második félidő, Vadon Márton a 49. percben szépített. A folytatásban viszont nem sikerült tovább faragni a hátrányból, a FILO megőrizte kétgólos előnyét és megérdemelten vitte el a három pontot.

MLSZ regionális U19 Felsőház Északkeleti csoport 1. forduló

DSI Debrecen – FILO SE: 1-3 (0-3)

DSI Debrecen: Szász (Jóga 46’) – Kovács, Kalmár (Bácsi 46’), Botos, Bagi (Széles 46’), Havasi (Kapczy 46’), Vadon, Tasi A., Szabó, Tasi B., Vietorisz

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerző: Vadon 49’

Jankovics Sándor: Miután megnyertük az alapszakaszt, azt hittük, a felsőházban is jönnek majd a győzelmek. Az első félidőben elmaradtunk tudásunktól, nagyon rossz felfogásban futballoztunk, bár szünet után feljavult a játékunk, de csak a szépítésre futotta erőnkből. Be kell vallani, ezen a meccsen a jobb csapat nyert, ellenfelünk jól játszott, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. Nincs gond, a következő fordulóban azon leszünk, hogy megszerezzük első tavaszi győzelmünket.

U15

Cseke Bence tanítványai sikerrel vették az első tavaszi akadályt, otthonában győzték le előző héten a Sárospatakot. Szombaton megyei rangadóra készültek srácaink, ugyanis a Berettyóújfalut fogadták. Az első félidőben kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, jó ritmusban és támadószellemben futballoztak a csapatok, ám a kapuk sokáig érintetlenek maradtak. A 35. percben viszont egy szépen felépített támadás végén Filep Zsolt betalált, így előnyből várhattuk a második félidőt. Szünet után sem változott a játék képe, egyenlő erők küzdelmét láthattuk. Az 51. minutumban ledolgozta hátrányát a Berettyó-parti alakulat, de nem örülhettek sokáig, egy szöglet után Tóth Bence ismét bevette a kapujukat, később kiderült, ez a gól a győzelmet jelentette csapatunknak.

MLSZ Regionális U15 Északkeleti csoport - Alsóház 2. forduló

DSI Debrecen – Berettyóújfalu: 2-1 (1-0)

DSI Debrecen: Bíró – Bihari, Dely, Gercsák (Zajta-Vega 56’), Tóth B., Filep, Lehner, Baranyai, Fekete, Pásztor (Tőzsér 76’), Nagy L.

Edző: Cseke Bence

Gólszerzők: Filep 35’, Tóth B. 59’

Cseke Bence: Két azonos erősségű csapat összecsapásából mi kerültünk ki győztesen, Fortuna a mi kezünket fogta. Fegyelmezetten, koncentráltan futballoztunk, helyzeteinkkel jobban sáfárkodtunk, mint ellenfelünk, ennek köszönhetően sikerült megszereznünk a három pontot. Gratulálok a csapatnak!

U14

Győrösi Péter legényei is megkezdték tavaszi szereplésüket, mely sorozatnak a 3. helyről vágtak neki. Az alapszakaszból még három forduló volt hátra, kellett a győzelem, hogy ott lehessenek majd fiataljaink a felsőházi rájátszásban. Nagy elánnal kezdtek srácaink a Püspökladány ellen, amint útjára indult a labda, próbálták nyomás alá helyezni ellenfelüket. Sokáig jól tartották magukat a vendégek, de a 17. percben kapitulálni kényszerültek, Pénzes Zoltán révén megszereztük a vezetést. Az újabb találatokra nem kellett sokat várni, négy minutumon belül Milbik Máté és Vasas Levente is betalált. Ekkor lényegében el is dőlt a mérkőzés, de nem vettek vissza a tempóból a Győrösi-tanítványok, szünet előtt még Magyari Bence és Pénzes is megzörgette a hálót. Fordulás után is csapatunk akarata érvényesült, jöttek is sorban a helyzetek, ám csak 67. percben nyílt tovább az olló, ekkor Magyari második gólját jegyezhette. A végeredményt Pénzes állította be, a 72. minutumban mesterhármast ünnepelhetett, csapatunk pedig 8-0-ra megnyerte a mérkőzést.

MLSZ regionális U14 alap Északkeleti "B" csoport 16. forduló

DSI Debrecen – Püspökladány: 8-0 (5-0)

DSI Debrecen: Kovács-Vitéz – Vasas, Szilágyi (Holhós 56’), Gulyás (Horváth 62’), Kovács (Szabó 56’), Sebők (Mizsik 45’), Pénzes, Magyari, Varga, Milbik (Bendik 45’), Tóth K.

Edző: Győrösi Péter

Gólszerzők: Pénzes 17’, 31’, 72’, Milbik 19’, Vasas 21’, 48’, Magyari 25’, 67’

Győrösi Péter: Azzal a céllal készültünk első tavaszi mérkőzésünkre, hogy mindhárom pontot itthon tartjuk és egy lépéssel közelebb kerülünk a felsőházi rájátszáshoz. A srácok mindent meg is tettek a pályán a győzelemért, rúgtunk nyolc gólt, de akár nagyobb is lehetett volna a különbség. Gratulálok tanítványaimnak!


Háromból kettő

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK