A Magyar Kézilabda Szövetség ismét összehívta a korosztály legjobbjait, az ötnapos edzőtábort a Győri ETO Park Hotelben rendezték meg.

A serdülő válogatott első komolyabb megmérettetése decemberben, az Olimpiai Reménységek Versenye lesz. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeit Solymosi Zsófi, Gáspár Anna és Ratalics Luca képviselte, a lányok a hazaérkezést követően boldogan, élménydúsan nyilatkoztak.

Ratalics Luca:

Számomra nagyon tanulságos volt ez a pár nap sok szempontból is. Napi két edzésünk volt, ami sok energiát kivett belőlünk, ezért a két edzés közötti időt próbáltuk pihenéssel tölteni, de természetesen rengeteget beszélgettünk is a lányokkal. Egyre jobban kezdtünk összerázódni, ami szerintem a pályán is látszott. Úgy gondolom, hogy mindkét edzőnk figyelt arra, hogy ne érezzük magunkat annyira nyomás alatt. Ezt az utolsó esti activity-parti is bizonyította, ahol mindenki feloldódott és jól érezte magát. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a pár napnak, úgy érzem, sokat tanultam már most is. Ez egy bizonyíték volt számomra arra, hogy a kemény munkának mindig meglesz a gyümölcse.

Gáspár Anna:

Nekem nagy megtiszteltetés volt, hogy meghívást kaptam erre az összetartásra. Nagyon jó kis társaság gyűlt össze Győrben. Sok időt töltöttünk együtt a szálláson és egészen összerázódtunk a tábor végére. Rengeteg edzésen vettünk részt. Sok volt az új információ és meg kellett szoknom azoknak a társaimnak a játékát, akikkel most játszottam először egy pályán. Nem volt könnyű feladat be kell, hogy valljam, de nagyon élveztem, hogy egy újabb kihívás elé lettem állítva.

Solymosi Zsófi:

Véleményem szerint a Győrben eltöltött pár nap rendkívül hasznos és tanulságos volt. Az edzések felépítése nagyon tetszett. A napi két edzés között legtöbbször pihentünk, de volt alkalom mikor a többiekkel összeültünk játszani. Eleinte nehéz volt megszokni egymás mozgását a pályán, de pár edzés után ez is gördülékenyebben sikerült. Nagyon hálás vagyok, hogy ismét részese lehettem egy válogatott összetartásnak, ami ismét egy visszajelzés arra, hogy fokozatosan haladok a céljaim felé.

Három játékosunk kapott meghívót a serdülő válogatott szűk keretébe

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK