Január 28-án a Tatai Edzőtábor sportcsarnokában rendezték az év első ifjúsági Országos Rangsorversenyét.

Összesen 18 súlycsoportban hirdettek győztest az ifik férfi és női mezőnyében a rangsoroló versenyen. A megmérettetésen a DSI Debrecen három judokája, Süveges Fanni, Raus Kíra és Kriuchkov Valentin lépett tatamira. Nagy István és Raus Tamás tanítványai jó teljesítményt nyújtottak, mindhárman felállhattak a dobogóra.

A női 52 kilósok mezőnyében Süveges Fanni egészen a döntőig menetelt, a fináléban pedig a diósdi Jüttner Jankával találkozott, aki nem csak fizikálisan volt erősebb Fanninál, hanem idősebb is volt nála. A küzdőtéren azonban ez nem nagyon látszott, de végül győzött a nagyobb rutin – judokánk első éve az ifik között – így kiválóságunk a 2. helyen zárta a tatai versenyt.

48 kilóban Raus Kírának nem sikerült a döntőbe verekednie magát, aki végül a bronzérmet vehette át, ugyan úgy, mint klubtársa, a 73 kilóban induló Kriuchkov Valentin.


Három érem Tatán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK