Három bajnoki cím meg még négy érem
2026. 03. 01. (vasárnap) 21.07
A Nyíregyházi Atlétikai Centrumban a DSI Debrecen kiválóságai is megmérettették magukat. A nyitónapon kiváló eredményekkel örvendeztették meg a sportág cívisvárosi szerelmeseit, négyen állhattak fel a dobogóra.
A női rúdugrók tízfős mezőnye 16 órakor kezdett. Klasszisunk, Klekner Hanga szokás szerint akkor szállt be a versenybe, mikor a többiek befejezték. 415-ön kezdett, majd 430-on folytatta, érdekesség, hogy mindkét magasságot második kísérletre vitte át. A 445-öt harmadjára ugrotta át, majd háromszor próbálkozott 456-on, de mindháromszor leverte a lécet. De valószínű, nem bánkódott, hiszen újabb magyar bajnoki címet ünnepelhetett.
Miközben zajlott a rúdugrás, Kozák Lucáért szoríthattunk, aki 60 síkon az első előfutamban állt rajthoz és 7.43-as új egyéni csúccsal 1. helyen jutott a döntőbe. Suba László tanítványa második futásra gyorsabban teljesítette a távot, tovább faragta rekordját, 7.30-nál állította meg az órát és két századdal Takács Boglárka mögött 2. helyen száguldott át a célvonalon.
Fél hatkor a súlylökőké volt a főszerep, a 12 fős mezőnyben Tóth Balázs is a dobókörbe lépett. Kezéből második kísérletre szállt legmesszebb a szer, a mérés után 18 méter 24 centi került a kijelzőre, ami új egyéni rekord, ezzel Fekete István mögött 2. helyen zárta a számot. Klubtársai közül, Tóth Nándor 13.80-ig jutott, ezzel kilencedik lett, míg Tóth Roland 12. (12.75).
Atlétáink közül magasugrónk, Török Gergely zárta a szombati napot, aki 204 centin kezdett sikeresen, majd a 208-at is elsőre teljesítette. 212-nél még öten voltak versenyben, hárman ki is szálltak, Magyar Zoltán tanítványa viszont második kísérletre átvitte, mint ahogy riválisa, Thardi-Veres Zoltán is. Mindketten megpróbálkoztak a 215-ös magassággal, ám ez most nem sikerült nekik. Mivel Gergelynek kevesebb rontott kísérlete volt 208 centin, így a dobogó legfelső fokán ő vehette át a bajnoki aranyérmet. Másik atlétánk, Guth Mátyás kereken két méterrel zárt, ez a 6. helyet jelentette számára.
A nap krónikájához tartozik, hogy női 1500 méteren Mészáros Nóra 4:55.13-as idővel tizenötödikként futott át a célvonalon.
Vasárnap újabb versenyszámokkal folytatódott a magyar bajnokság. Kora délután a férfi távolugrók léptek rekortánra, ebben a versenyszámban joggal bíztunk újabb éremben, ugyanis szabadtéren egyszeres magyar bajnokunk, Hodossy-Takács Sámuel is ott volt az indulók között. Samu elsőre 7 méter 45 centiig jutott, majd volt még négy érvényes kísérlete, de nem sikerült messzebbre ugrania. Sokáig az első helyen állt kiválóságunk, ám Horváth Botond utoljára túlszárnyalta, így Magyar Zoltán tanítványa a második legfényesebb medált vehette át az eredményhirdetésnél.
Következett az a szám, melyben aranyat reméltünk, mégpedig a 60 gát Kozák Lucával, valamint Ács Alízzal és Bankó Laurával. Ez előfutamokból mindhárman bejutottak a fináléba, Luca 8.13-as, Alíz 8.57-es, míg Laura 8.52-ős idővel. A döntőben Suba László növendéke 8.03-at repesztve maga mögé utasította a mezőnyt, bajnokként hagyta el a rekortánt. Bankó Laura is dobogót érő futással ért célba, a 8.43 harmadik helyet ért, Alíz pedig 8.58-as idővel 5. lett.
A debreceni eredménysor akkor teljes, ha megemlítjük Szőke Grétát és Erdős Viktóriát, előbbi atlétánk a 7. helyet szerezte meg (5.61), míg utóbbi versenyzőnk 11. lett (5.44). 800 méteren Buzás Mara állt rajthoz és célba érésekor 2:20.23-at mutatott az óra, ezzel tizenhetedikként zárta a számot.

