Az egri Kemény Ferenc Sportcsarnok adott otthont vasárnap a serdülő cselgáncsozók országos bajnokságának, ahol a lányoknál kilenc- a fiúknál pedig tíz súlycsoportban küzdöttek meg az érmekért a sportolók.

Az egynapos versenyen 69 egyesület 246 judokája lépett tatamira, köztük a DSI Debrecen fiataljai, akik minden dicséretet megérdemelnek. Abszolút esélyesként indult a 36 kilósok között a tavaly az U11-es, egy hónappal ezelőtt pedig az U12-es korosztály bajnoki címét begyűjtő Boros Kincső. Szakosztályunk egyik legnagyobb tehetsége Egerben sem adta alább, és Máté Szófiát (Kőrös Judo SE) megelőzve szerezte meg újabb aranyérmét.

A 2011-2013-as születésűek megmérettetésén a fiúknál Deák Bence (42kg) és Fancsali László (46kg) is remekelt, mindketten a dobogó legalsó fokára felállva vehették át bronzérmüket. Utóbbi súlycsoportban Harman Antal a kilencedik helyen zárt. A három medálnak köszönhetően a DSI Debrecen az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg az éremtáblázaton.


Harmadik magyar bajnoki címét szerezte meg Boros Kincső

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK