Két-két arany- és ezüst, továbbá négy bronzérmet szereztek a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzői a hétvégén megrendezett Fedett pályás Atlétikai Bajnokságon.

A Syma Csarnokban, -akárcsak két héttel korábban a MASZ Nyílt Fedett pályás versenyén - ismét Kozák Luca és Kerekes Gréta párharcáról szólt a 60m gát döntője.  A visszavágás ezúttal sikerült, a döntőben remekül rajtoló Gréta négy századra megközelítette a portlandi fedett VB szintet, 8,18-as idővel elsőként ért célba az 1979 óta fennálló utánpótlás csúcsot megdöntő (8.23) Kozák előtt. A lányok kiváló formáját mi sem jelzi jobban, hogy mindketten új egyéni csúcsot futottak.

Luca a második helye mellé még két bronzot is begyűjtött, 60 méteren az előfutam után, erőteljes futással a döntőben is javított élete legjobbján. Szintén harmadikként zárt 200-on is.

Kedvenc számában, 3000m síkfutásban végig az élmezőnyben haladva, a győri Kószás Kriszta mögött másodikként ért célba a DSC-SI atlétája Kácser Zita, aki az 1500m harmadik helye után is érmet vehetett át. Palásti Luca 800m-en szaporította a debreceni medálok számát, 2:13.08-as ideje a bronzhoz volt elég.

Kitűnő, laza futással nyert 200m-en a DSC-SI 19 éves atlétája Győri Árpád, aki több mint két tizedmásodperccel előzte meg a gödöllői Pálmai Márkot.

Eredmények:

Nők:

60 m gát: 1. Kerekes Gréta 8.18, 2. Kozák Luca 8.23

3000 m: 2. Kácser Zita 9:43.13

60 m: 3. Kozák Luca 7.56

200 m: 3. Kozák Luca 25.06

800 m: 3. Palásti Luca Anna 2:13.08, 11. Aradi Bernadett 2:23.85

1500 m: 3. Kácser Zita 4:33.18

400 m: 5. Palásti Luca Anna 57.11

4×400 m: 6. DSC-SI (Tácsik, Aradi, Sárkány, Palásti) 3:55.50

Férfiak:

200 m: 1. Győri Árpád 21.73

60 m: 4. Boda Ákos 6.98

400 m: 4. Koroknai Tibor 49.31

800 m: 4. Gutema Emanuel 1:53.53

60 m gát: 4. Koroknai Tibor 8.30

4×400 m: 4. DSC-DI (Győri, Tóth, Gutema, Koroknai) 3:22.60

 

Hajszálnyira a vb szint!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK