A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszója harmadik helyen végzett a hazai válogató versenyen, mellyel bekerült az Európa-bajnokságon induló magyar csapatba.

Hódmezővásárhelyen rendezték meg a Nyíltvízi Junior Európa-bajnokság itthoni válogató versenyét. Mivel a nyíltvízi kontinens viadal időpontját két hónappal előrébb hozta az Európai Úszó Szövetség – azaz június 1-4. között rendezik meg a portugáliai Setubal városában – így különösen fontos volt a mostani hódmezővásárhelyi válogató verseny megrendezése, ahol 5, 7,5 és 10 km-es számokban álltak rajthoz a fiatalok, akik a mostani időjárási körülmények miatt, nem nyíltvízen, hanem medencében úszták le a távokat.

Kincső a junior kategóriában, a 10 km-es versenyszámban harmadikként ért célba, így biztosította részvételét a kontinensviadalon. Azok, akik az előző évben már bizonyítottak, azaz az Európa-bajnokságon a legjobb nyolc helyezés valamelyikét szerezték meg egyéni versenyszámban azok védett státuszt és biztos kerettagságot kaptak.

Amelyik versenyszámban több, mint három válogatott kerettag volt versenyben, ott a legjobb két versenyző vált védetté a junior Eb eredménye, valamint az azóta megrendezett három Európa-kupa és világkupa helyezésük alapján jelölte ki az utazó keretet Gellért Gábor, nyíltvízi szövetségi kapitány.

 

Forrás és fotó: musz.hu

Gál Kincső is bizonyíthat Setubalban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK