A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó csapatai két-két győzelemmel és vereséggel kezdték a 2019-2020-as pontvadászatot.

U14-es és U15-ös együtteseink Cigándon vizitáltak, előbbi gárda kiütéses sikerrel nyitott, míg utóbbiaknak sajnos nem termett babér. Érvényesült a papírforma az U17-es összecsapáson, a Kisvárda elvitte a három pontot Debrecenből, míg Selyem Nándor tanítványai nagy verést mértek a szabolcsiakra.

 

Eredmények:

1. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

Cigánd SE - DSC-SI 0 – 8 (0-4)

Gólszerző: Varga Zoltán Péter (3), Kalmár Miklós (2), Varga Róbert (2), Szemán Zsombor Péter

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Már a mérkőzés kezdetétől fogva magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Fegyelmezetten és nagy kedvvel játszott a csapatom. Gyönyörű gólokat szerezve megnyugtató előnyre tettünk szert az első félidőben. A második játékrész első felében egyénieskedve, öncélúan futballoztak a srácok, de az ivószünetet követően már ismét jó felfogásban játszottunk és kiütéses győzelmet arattunk a vendéglátónkkal szemben. Nagy öröm számomra, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. Helyén kell kezelnünk ezt a három pontot, de a kezdet nagyon is bíztató. Gratulálok az egész csapatnak.

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

Cigánd SE - DSC-SI 2 – 0 (2-0)

Edző: Balogh József

Értékelés:,, 

A kánikula ellenére mindkét csapat nagy akarattal és lelkesedéssel vágott neki a mérkőzésnek! Az első félidőben irányítottuk a játékot és sok helyzetet dolgoztunk ki de sajnos egyiket sem sikerült gólra váltani. Hátul viszont annál gólerősebbnek bizonyultunk. A második félidőben ráerőltettük az akaratunkat az ellenfélre, de a mezőnyfölényünk meddőnek bizonyult és csak kapufáig jutottunk. A vereség ellenére nem tudom a csapatot elmarasztalni mert mindent megtettek a srácok a pontszerzésért!

 

1. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI – Kisvárda 0 – 9 (0-6)

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Szinte teljesen azzal a kerettel állt fel a Kisvárda, akikkel tavaly megnyerték a bajnokságit, másfél-két évvel idősebbek, míg nálunk teljesen kicserélődött a társaság, egyedül Zubora maradt az ezüstérmes csapatból. Bő húsz percig próbáltunk helyt állni, de utána kijött a két csapat közti különbség az életkori sajátosságok miatt, magasabbak, fizikálisabbak, gyorsabbak voltak nálunk. Teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Várda, jelenleg ennyivel jobbak nálunk. A kilencgólos vereség ellenére láttam biztató dolgokat, rengeteg munka vár még ránk, azért fogunk dolgozni a hétköznapokon, hogy fokozatosan javuljunk. Vérmes reményeink nem lehetnek az idei bajnokságban, a középmezőnyt céloztuk meg. A jövő csapatát építjük, lépésről-lépésre haladunk előre.

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI – Kisvárda 10 – 1 (5-1)

Gólszerző: Spitzmüller Levente (3), Nemes Zétény (2), Nánási Martin (2), Sallai Csaba, Galla Patrik, Prokisch Dominik

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Sajnos nem tudtunk teljes kerettel készülni nyáron, sokan hiányoztak az edzésekről, a vidéki játékosok nem tudták megoldani a beutazást, illetve a nyaralások miatt is maradtak távol játékosok a tréningekről. A nehézségek ellenére viszont jól kezdtük a bajnokságot, igaz, csak a kilenc fővel felálló Kisvárdát tudtunk legyőzni.  Óriási volt a hőség, minden elismerésem azoké a játékosoké, akik ebben a kánikulában ma pályára léptek. A nagyarányú győzelem ellenére azt mondom, idény eleji volt a játékunk, még össze kell szoknunk. Megmondom őszintén, kicsit többet vártam játékban, de nem tudom elmarasztalni a fiúkat, ekkora emberelőnynél nem lehet komolyan venni a mérkőzést. A legfontosabb, hogy begyűjtöttük a három pontot, gratulálok a csapatnak. Dolgozunk tovább, hétfőn kezdődik az iskola, már teljes létszámmal tudunk edzeni."

 

Fotó: Rizán Zsolt

 

 

 

 

 

Felemás szezonnyitó!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK