Futsal csapatunk a Csenger otthonából hozta el a bajnoki pontokat.

A DSC-SI fiatalabb korosztályú labdarúgói hazai pályán fogadták a Sárréti Gyöngyhalász SE csapatait. U14-es együttesünk minimális előnnyel vonult pihenőre a szünetben, az előnyt a végére sikerült megduplázni. U15-ös gárdánk 0-2 után még szépíteni tudott, de sajnos nagy különbségű vereség lett a vége. Futsalosaink már az első percben hátrányba kerültek, de a négy gólig jutó Szabó Lajos vezérletével remekül sikerült a folytatás.

 

 

 





Eredmények:

16. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI – Sárréti Gyöngyhalász SE 3 – 1 (1-0)

Gólszerző: Pál Albert Bence, Tar Gyula, Jámbor Nándor László (öngól)

Edző: Balogh József

Értékelés:,, Az egész mérkőzést a csapat a kezében tartotta. Úgy az első, mint a második félidőben sok helyzetet dolgoztak ki a fiúk, ennek ellenére az első félidőben mutatott játékkal nem vagyok elégedett. A védekezésünk stabil volt, de támadásban nem voltunk elég célra törőek és határozottak, illetve nehezen mentünk át támadásba. A második félidőben egykapuzott a csapatom, és több helyzetünk is volt melyeket sajnos nem értékesítettünk, így egy ellentámadás után kicsit szorossá vált a mérkőzés, de a győzelem nem forgott veszélyben. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez!”

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

DSC-SI – Sárréti Gyöngyhalász SE  1 – 7 (0-2)

Gólszerző: Papp Péter

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Sajnos kilátástalan volt a mai teljesítményünk is. Olyan érzésem van mintha az elmúlt másfél évben semmit nem dolgoztunk volna. A játék minden elemében alulmaradtunk egy olyan ellenféllel szemben, akik mögöttünk foglaltak helyet a tabellán. Gyökeres változásnak kell történnie, hogy eredményeket tudjunk elérni.!”

 

Regionális Futsal bajnokság

19. forduló

Csenger Futsal - DSC-SI 1-6 (1-1)

Gólszerző: Szabó Lajos (4), Somogyi István, Szabó Ábel

Edző: Kozma Mihály

Értékelés:,, Tartottam a mérkőzéstől, mert betegségek, sérülések és iskolai elfoglaltságok miatt alig tudtunk kiállni. Szerencsére, akik eljöttek a kezdeti megilletődöttség után egy rendkívül fegyelmezett és összeszedett, taktikailag érett játékot mutattak be. Voltak, akik csere nélkül játszották végig a mérkőzést, de a fiatalok is megmutatták miért is vannak itt. Büszke vagyok a srácokra, mert egy jó csapatot sikerült legyőzniük idegenben, felejthetetlen játékkal."

Felemás érzések a forduló után nagypályán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK