Szerdán Csengeren, csütörtökön Nagybányán mérkőzik meg egymással a magyar és a román U-21-es futsal együttes.

Továbbra is remekül szerepel a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola futsal csapata az NB II-es pontvadászat Keleti csoportjában. A tabellán öt forduló után harmadik helyen álló DSC-SI hétfő este a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban egy gólgazdag találkozón 9-7-re verte a Gödöllőt, úgy, hogy a vendégek a hetedik percben már 3-0-ra vezettek.

A cívisvárosiak jó teljesítményére többek között az U-21-es válogatott szövetségi edzője, Fehér Zsolt is felfigyelt, és beválogatta a keretbe a DSC-SI alapemberét, Somogyi Istvánt, aki kétszer is bevette a gödöllői kaput.

A Visegrádi Négyek Tornáján szeptemberben diadalmaskodó korosztályos gárda Romániával két határmenti, barátságos mérkőzésen csap össze.  

A szerdai, csengeri találkozó 18.00 órától kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

 

 

 

Az U21-es válogatott kerete:

 

Kapusok:

Varsányi Áron (Csömör)

Alasztics Marcell (Rába ETO)

 

Mezőnyjátékosok:

Apatini Márk (Göcsej)

Hajmási Milán (Haladás)

Faragó Lajos (Nyirgyulaj)

Somogyi István (DSC-SI)

Bencsik Roland (Haladás)

Klacsák Bence (Dunaújváros)

Józsa Tamás (Dunaújváros)

Sáhó Kristof (Rába ETO)

Hoffer Levente (Veszprém)

Bognár Bálint (Rába ETO)

Horváth Benedek (Ferencváros)

Vas Ádám (Rába ETO)

Harmati Tamás (Berettyóújfalu)

 

 

Fantasztikus fordítás a Gödöllő ellen, Somogyi a válogatottban!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK