November 14-én került sor a DSI/DKSI kerékpáros évértékelő összejövetelére a Gyulai István Atlétikai Stadion Tribünépületében.

Nagy Zoltán, a DKSI elnöke, egyben a DSI Cycling Team kerékpáros szakosztáyvezetője röviden köszöntötte a megjelenteket, majd beszámolt a 2022. év eseményeiről, edzőtáborokról, kiemelkedő OB eredményekről.

Visszatekintve a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület megalakulása, vagyis a 2013 óta eltelt időszakra, kiemelte, hogy az elmúlt közel 10 év munkája alapozta meg a Debreceni Sportiskolával 2022-ben megvalósult együttműködést, melynek köszönhetően újra a DSI Debrecen berkeiben folyhat a kerékpáros utánpótlás-nevelés. A debreceni kerékpársport és up. nevelés érdekében kifejtett munkáért Kovács Béla kapott emlékplakettet.

Az edzőtáborokról szólva, a szezonnyitó horvátországi alkalom (március 5-15.) megadta a lendületet az országútisoknak, akik tartalmas, jó hangulatú, és nem mellesleg gyönyörű helyen, minőségi munkára alkalmas feltételek mellett rendezett táborban vehettek részt. Az XCO (montis) táborok kapcsán a bükkszentkereszti Kis-Galya KSE-vel kialakult együttműködést kell megemlíteni, hiszen a számukra hazai pályát jelentő bükki környezetben több alkalommal is vendégül látták a debreceni fiatalokat, például a március 14-15-ei hosszú hétvégén. Áprilisban és júniusban is Mátraháza adott otthont az országútis edzőtábornak, ami már szintén hagyományosnak mondható. December elején ugyanitt kerül majd sor az év végi csapatösszetartásra is.

A sikereket összegezve, szó esett a bajnoki eredményekről, válogatottságról, hozzátéve, hogy a siker nem a sport kizárólagos célja, inkább velejárója, hiszen akár a fiatalok, akár az idősebbek a sport adta kitartást, fegyelmet, csapatszellemet az élet minden területén kamatoztatni tudják. Természetesen eredményekben sem volt hiány a 2022-es szezonban.

Az országúti utánpótlás válogatottban lehetőséget kaptak: Soós Olivér (U15), Böszörményi László (U17), Csáki Szabolcs (U17), Anda Attila (U19), illetőleg Pusztai Dóra (WU17). Dóra és Szabolcs az EYOF idei versenyein képviselték a debreceni színeket, a 6 fős magyar válogatott tagjaként.

Az idei bajnokságokon, a CX, az XCO, a pálya és a 4 hagyományos országúti (hegyi, mezőny, időfutam, kritérium) OB-n összesen 21 arany, 5 ezüst, és 13 bronzérmet sikerült elhódítani. 2022-ben bajnoki dobogósaink: Klokocs Kata (WU13), Klokocs Klára (WU13), Kovács Béla (U13), Tóth-Mogyorósi Zora (WU15), Balogh Sára (WU15), Soós Olivér (U15), Pusztai Dóra (WU17), Csáki Szabolcs (U17), Dobi Lili (WU19), Papp Evelin (WU19), Németh Bettina (WU19). Ők valamennyien emlékplakettet vehettek át idei munkájukért, természetesen nem csak a bajnokságokon, de sok más versenyen is sikeresen képviselték a debreceni színeket, köztük sok nemzetközi futamon is. Szintén emlékplakettet kapott Sidló Dani, aki az idei és a mögöttünk álló szezonokban is eredményesen versenyzett U23-ban, a 2023-as évadtól az MKB Cycling Team soraiban folytatja.

A díjátadó és fotózás után kötetlen beszélgetés, állófogadás zárta a rendezvényt.


Fotó: Kovács Judit

A képen balról jobbra:

Pusztai Dóra, Balogh Sára, Sidló Dániel, Tóth-Mogyorósi Zora, Klokocs Kata, Klokocs Klára, Németh Bettina, Papp Evelin, Dobi Lili, Soós Olivér, Böszörményi László, Kovács Béla, Csáki Szabolcs, Nagy Zoltán


Évet értékeltek kerékpárosaink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK