A hétvégi eredmények az előzetes várakozásoknak megfelelően alakultak kézilabdázóinknál.

Az U14-eseknél a lányok első csapata és a fiúk is két-két győzelemmel tértek haza, míg az ebben a korosztályban is játszó U13-as lány együttesünk a helyiek legyőzése után vereséget szenvedett a testvércsapattól. Az U12-es korosztályban a lányoknál mindkét mérkőzésen érvényesült a papírforma, amely egy-egy győzelmet és vereséget vetített előre. A fiúknál ebben a korcsoportban két csapatunk vesz részt a gyermekbajnokságban. A fiatalabbaktól mindkét mérkőzésen láttunk szép megoldásokat, bátran felvették a harcot az idősebbek ellen, igyekeztek minél többet megmutatni az edzésen tanultakból. Első gárdánk egy könnyebb győzelem után nagy csatában, férfias küzdelemben győzte le a kiváló karcagi csapatot.

Eredmények:

OGYB LU14 II. Csoport Hajdúböszörmény, Városi Sportcsarnok

DSI Debrecen 1. – DSI Debrecen 2. 26-10

DSI Debrecen 1. – Tiszalöki VSE 50- 7

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: Az első mérkőzésen nagyon szépen küzdött az ellenfél, nekünk egy kicsit jobb volt a védekezésünk. A második meccsen nem borult a papírforma.

DSI Debrecen 2. – Hajdúböszörményi TE 26-12

DSI Debrecen 2.- DSI Debrecen 1. 10-26

Vezetőedző: Hadady Monika

Hadady Monika: Az első meccsen a Hajdúböszörmény ellen nehezen lendültünk játékba, de a fegyelmezett védekezés meghozta gyümölcsét, ami hozzájárult ahhoz, hogy a támadásunk is összerendeződjön. Igyekeztünk pontos, gyors indításokkal, gyors labdafelhozatallal megtörni az ellenfél lendületét. A második félidő magabiztos győzelmet eredményezett. Nagyon szép csapatmunkát láthattunk a lányoktól. Második mérkőzésünket a DSI1 csapatával játszottuk. Ezt a meccset részünkről a maximális odaszánás, küzdeni akarás jellemezte. Tisztában voltunk az ellenfél erőfölényével, mert ebben a korosztályban még sokat jelent az egy év korkülönbség. De hatalmas szívvel, egymás segítésével, igazi csapatmunkával igyekeztünk megakadályozni azt, hogy a „nagyobbak” ne gyalogoljanak át rajtunk. A lányok sokat dolgoztak védekezésben és támadásban is, nagyon büszke vagyok a csapatomra.

OGYB FU14 I. Csoport Berettyóújfalu, Kabos E. Sportcsarnok

DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 36- 2

DSI Debrecen – BMSE Berettyóújfalu 27-12

Vezetőedző: Vida Szabolcs

Vida Szabolcs: Kezdünk kimászni a gödörből, mind a két mérkőzésen jól védekeztek a fiúk és a kapusok is jó teljesítettek, így indításból és lerohanásból sok könnyű gólt szereztünk. A következő fordulókban nehezebb feladatok várnak a csapatra!

OGYB LU12 II. Csoport Balmazújvárosi Rendezvénycsarnok

DSI Debrecen – Szivacs KC 13- 6

DSI Debrecen – Kézilabda Egyesület Balmazújváros 4-25

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: Az első mérkőzésen sikerült felvennünk a fordulatszámot, összeállt a védekezésünk. A támadásokban is szép megoldásaink voltak, jó teljesítményt nyújtottunk. A második meccsről ez már nem mondható el. Megrettentünk a nyitott védekezéstől, nem sikerült jól reagálnunk. A jól cselező- és lövő játékosokkal rendelkező ellenfelünk kihasználta a helyenként kihagyó védekezésünk hibáit, így nagy arányú győzelmet szereztek. Tanulunk a hibáinkból, építünk a jó megoldásainkra.

OGYB FU12 I. Csoport Debrecen, G4 Sportcsarnok

DSI Debrecen 1. – DSI Debrecen 2. 31-12

DSI Debrecen 1. – Sütő Kézisuli Karcag 18-17

Vezetőedző: Szilágyi Attila

Szilágyi Attila: Az első meccs a fiatalabbak ellen jól szolgálta a felkészülést a második mérkőzésre. Viszont meg kell dicsérnem a csapatomat jól küzdöttünk. Az egygólos győzelemnek mindig csapat összetartó ereje van, de nagyon az "út" elején tartunk.

DSI Debrecen 2. - DSI Debrecen 1. 12-31

DSI Debrecen 2. – Sütő Kézisuli Karcag 8-24

Vezetőedző: Deák Viktor

Deák Viktor: Két nagyon erős csapat ellen léptünk pályára, ezért sajnos nagyobb arányú vereséget szenvedtünk. A csapat nagy része egy korosztállyal fentebb játszik, vagyis egy évvel idősebbek ellen áll ki mérkőzésről mérkőzésre. Mindenféleképpen van előrelépés már most is, a jövőt illetően pedig nagyon bizakodó vagyok. Folytatjuk a munkát a srácokkal és megyünk tovább a megkezdett úton.


Erre számítottunk

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK