Január 27. a Szabolcs vármegyei főváros adott otthont a Nyíregyháza nyílt fedettpályás versenynek.

Egy hét elteltével újabb nemzetközi versenyt rendeztek a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban, mely viadalon három korosztályban a DSI Debrecen népes különítménnyel képviseltette magát. Atlétáink több számban is megmérettették magukat és értek el jó eredményeket, 11-en felállhattak a dobogóra, többen megjavították egyéni csúcsukat, illetve a fiatalok a felnőttek között is megállták a helyüket.

Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Kozák Luca is megkezdte a fedettpályás szezont, ám nem klasszikus számában állt rajthoz, hanem szokásához híven, első versenyén 60 síkon hangolódott a szezonra. Suba László tanítványa az előfutamban 7.60-as új egyéni rekorddal teljesítette a távot és jutott tovább. A döntőben négy századot javítva idején, 7.56-nál megállítva az órát Sulyán Alexa, a MATE-GEAC sprintere mögött a 2. helyen száguldott át a célvonalon.

Női 800 méteren két atlétánk is felállhatott a dobogóra, Kuszkó Lara 2:23.30-as idővel másodikként, Szász Abigél pedig 2:26.11-as idővel harmadikként végzett a 14 fős mezőnyben. A Keszthelyi Szonja, Ács Alíz, Hidvégi-Rácz Luca, Darai Laura összetételű 4×200-as női váltónk nem talált legyőzőre, az 1:46.77-es idő aranyérmet ért. Az ifjúságiak között Ács Alíz 60 gáton állt rajthoz és zárt harmadikként ezen a távon (9.18).

Férfi atlétáink is szorgosan gyűjtötték az érmeket, összesen hat medállal zárták az egynapos versenyt. Távolugrásban ketten is felállhattak a dobogóra, Pintér Erik (6.90) a legmagasabb, Hodossy-Takács Sámuel (6.82) pedig a harmadik fokára. A juniorok között is dupláztak fiataljaink, 60 gáton Török-Kelemen Tamás 8.68-as idővel bizonyult a leggyorsabbnak, míg Chrobák Gergő 9.26-nál megállítva az órát, a 3. helyet szerezte meg. Ugyanebben a korosztályban súlylökőink szintén két érmet szereztek, Tóth Nándor 15.38-as új egyéni csúccsal győzött, Chrobák Gergő pedig pontosan 13 méterre módosítva rekordját a bronzmedált vehette át.

A nyíregyházi verseny teljes eredménysora az alábbi linkre kattintva tekinthető meg: https://atletika.hu/sites/default/files/masz/eredmenyek/2024/1148-nyiregyhaza-nyilt-fedettpalyas-versenye-eredmenyek-0127185837.pdf


Fotó: MASZ

Érmekben gazdag szombat

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK