A Nyíregyházi Atlétikai Centrum csarnoka adott otthont január 28-án a Nyíregyháza nyílt fedettpályás versenyének.

Szombaton 12-12 női és férfi versenyszámban hirdettek győztest a nyíregyházi viadalon, mely versenyen a DSI Debrecen atlétái is rajthoz álltak. Sportolóink, ahogy előző héten, ismét remek teljesítményt nyújtottak, 11 éremmel és új egyéni csúcsokkal tértek haza a szabolcsi fővárosból.

Török Gergely (fotó) már első versenyén jelezte, kiváló formában van, új egyéni csúccsal zárta a magasugrást. Magyar Zoltán tanítványa első kísérletre 198 centire tetette a lécet, mely nem okozott gondot, elsőre teljesítette, mint ahogy 210-ig a többi magasságot is. A 214 ugyan csak harmadjára sikerült, de a 218-at ismét első kísérletre ugrotta át. Háromszor próbálkozott a 220 centivel, ez most nem jött össze, de így is kiemelkedve a mezőnyből, megnyerte a versenyszámot. Klubtársa, Chrobák Gergő 180 centis eredménnyel az 5. helyen végzett.

Távolugrásban Hodossy-Takács Sámuel 4. kísérletére pontosan hét métert ugrott, és állhatott fel a dobogó 2. fokára. Török Kelemen László a 7. (5.87), míg Szatmári Dorián úgy egyéni rekorddal (5.78) a 8. lett a 15 fős mezőnyben. Iván Zsombor hármasugrásban javította meg egyéni csúcsát, a 15 méter a 2. helyre volt elég. Súlylökésben sem maradtunk érem nélkül, Csapó Tamás 13 méter 58 centire lökte a szert és gyűjtötte be a második legfényesebb medált. Hodossy-Takács ismét dobogóra állhatott, miután 60 gáton 8.77-es egyéni csúccsal a 2. helyen ért célba.

A nők 300 méteres számában Keszthelyi Szonja 42.02-nél (PB) állította meg az órát és vehette át az ezüstérmet. Kuszkó Lara 600-on 1:41.07-et repesztett (PB) és állhatott fel a dobogó 3. fokára, mint ahogy 60 gáton Schmiedt Lilla is (8.96). 200 síkon Darai Laura 25.59-es egyéni csúccsal a 4. helyen végzett, míg 800-on Paládi Petra 2.31-es idővel, mely szintén új egyéni rekord az 5., Chrobák Lili pedig 2:33.30-at futva a 7. helyen ért célba.

Az U20-asok férfi súlylökőszámában Tóth Roland 12.58-as eredménnyel a 2. pozícióban zárt, az U18-asok között pedig Török-Kelemen Tamás megnyerte a 60 gátat (8.72 PB), mint ahogy ugyanebben a korosztályban Tóth Nándor is a súlylökést 13.25).


 


Érmek, csúcsdöntések Nyíregyházán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK