Nem telik el hétvége debreceni dzsúdós sikerek nélkül

Ismét kitettek magukért a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola cselgáncsozói. Az UTE csarnokában megrendezett junior országos rangsorversenyen Cservenák Anna és Szutor Beáta aranyérmet szerzett, míg Orosz Blanka és Kányási Roland a dobogó második fokára állhatott fel. Az éremkollekció Görög János bronzával lett teljes.

Másnap Nagykőrösön a legfiatalabbak is tatamira léptek a nyílt regionális utánpótlás versenyen, ahol 40 egyesület és jónéhány külföldi csapat több mint 500 versenyzőjének részvételével zajlottak a küzdelmek. A DSC-SI Süveges Fanni, Bodnár Emese és Orosz Botond jóvoltából három arannyal gazdagodott, míg Oláh Flóra ezüst-, Németi Erik pedig bronzérmet vehetett át. A serdülőknél Bodnár Emese második helyen zárt.

 

 

 

Eredmények:

Junior országos rangsorverseny, Budapest

1. Cservenák Anna (63 kg)

1. Szutor Beáta (70 kg)

2. Orosz Blanka (57 kg)

2. Kányási Roland (81 kg)

3. Görög János (90 kg)

 

Nyílt Regionális Utánpótlás Judo Verseny, Nagykőrös
Gyermek (5-9 éves), Diák A, B, C, Serdülő (10-14 éves korig)
D-E korcsoportban: 27 kg Süveges Fanni 1. helyezett
Diák B: 33 kg-ban Oláh Flóra 2. helyezett
38 kg-ban Orosz Botond 1. helyezett
Diák A: 32 kg-ban Németi Erik 3. helyezett
35 kg-ban Bodnár Emese 1. helyezett
 

Serdülő:

36 kg-ban Bodnár Emese 2. helyezett 
36 kg-ban Pusztai Botond 5. helyezett
45 kg-ban Balogh Péter 5. helyezett
63 kg-ban Völgyi Gréta 5. helyezést ért el.

 

 

Éremhalmozók

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK