Létavértesen és Mezőkövesden tíz találkozó várt fiatal kézilabdázóinkra.

Leány első csapatunk olyan ellenfelek ellen lépett pályára, amelyekkel eddig még nem találkoztak. Az „ismerkedés” eredménye két jó mérkőzés és három pont megfűszerezve értékes játéktapasztalatokkal. Fiatalabb csapataink két ellenfelei közül az egyik az a KE Balmazújváros volt, amely együttes a technikai és taktikai tudása és erőnléti fölénye alapján egy korcsoporttal feljebb is játszhatna és nem lenne esélytelen az idősebbek ellen sem. A nagy gólkülönbségű vereségre a második mérkőzés jelentette a gyógyírt. Ezeken a találkozókon érzékelhető volt csapataink technikai, taktikai fejlődése, az évad első mérkőzése óta megtett út.

Fiú első gárdánk kilenc fővel játszotta végig a két meccset. Amíg erejükből futotta, tartották a lépést ellenfelükkel. Nagyot küzdöttek mindkét mérkőzésen, de az összecsapások végére elfáradtak. A fiatalabbak bátor, és fegyelmezett játékukkal meglepték a gyöngyösieket és győztesen hagyták el a pályát. Az egy évvel idősebb egriek ellen támadásban és védekezésben is felvillantották tudásukat, de a kiváló játékosokból álló egri sportiskolások fokozatosan túljátszották őket. Szégyenkezésre semmi ok, mindkét edzőnk elégedett volt csapata teljesítményével.

Eredmények

LU14 Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok

DSI I. – Hódmezővásárhelyi LKC 23-23

DSI I. – Borsod SK Kazincbarcika I. 21-17

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: Az első találkozón a Hódmezővásárhely csapatával játszottunk egy jó iramú mérkőzést. Sok jó megoldásunk volt a meccs folyamán. A hajrában nagyot küzdöttünk, így sikerült pontot mentenünk. A második mérkőzésen már sokkal több hibával játszottunk. Ennek ellenére meg tudtuk nyerni a Borsod SK elleni találkozót. Jó élményekkel távoztunk, két jó mérkőzést sikerült játszani, új ellenfelek ellen.

LU14 Létavértes, Arany J. Ált Isk.

DSI Debrecen II. – Berettyó MSE-Viastein 24-14

DSI Debrecen II. – KE Balmazújváros 8-38

Vezetőedző: Tóth Rózsa

Tóth Rózsa: A Berettyó MSE ellen kezdtük ezt a fordulót, a két héttel ezelőtti mérkőzéshez képest több hibát vétettünk védekezésben és támadásban is, ami az eredményben is megmutatkozott. A KE Balmazújváros elleni találkozó első öt percében felvettük a versenyt az idősebb játékosokból álló, erősebb és tapasztaltabb ellenfelünkkel szemben. A folytatásban a sok kihagyott helyzet és eladott labdák miatt jelentősen nőtt a különbség. Sajnos többen is elvesztették türelmüket a pályán, amely tovább növelte a két csapat közti differenciát. Talán túlságosan is akartunk bizonyítani, amely görcsösséget okozott a lányoknál. Meg kell tanulni a nagy különbségű vereségeket is megfelelően kezelni!

DSI Debrecen III. – KE Balmazújváros 6-41

DSI Debrecen III. – Létavértes SC 97 16-9

Vezetőedző: Martinovics Ferenc

Martinovics Ferenc: A lányok két nagyon különböző mérkőzést játszottak a hétvégi forduló során, amelyek jól megmutatták a csapat fejlődési útját és küzdőszellemét. A nap első találkozóján a Kézilabda Egyesület Balmazújváros ellen léptünk pályára. A vendégek rendkívül erős, fizikálisan és játékban is érettebb csapattal érkeztek, amelyben egy évvel idősebb játékosok szerepeltek. Már a kezdés pillanatától érezhető volt az ellenfél fölénye, amely gyors támadásokkal és határozott védekezéssel szinte végig uralta a mérkőzést. Lányaink ennek ellenére becsülettel küzdöttek és próbálták kihozni a helyzetből a lehető legtöbbet, ám a különbség ezúttal nagy volt. Ez a mérkőzés felveti azt a kérdést, mennyire szerencsés, hogy egy ilyen erősségű, idősebb játékosokkal felálló csapat, ebben a fordulóban, hogyan kerülhet össze, hiszen a verseny kiegyensúlyozottsága lenne a cél! A második mérkőzésen már egészen más képet mutatott a csapatunk. A Létavértes SC ellen külön motivációval léptünk pályára, hiszen szeptemberben egyetlen góllal maradtunk alul riválisunkkal szemben. A lányok erre a meccsre felszabadultan, bátran és céltudatosan érkeztek, ami már az első percekben megmutatkozott, főleg a védekezésünkben. Az elején a támadásainkban - a nagy bizonyítási vágy miatt - sok volt a hiba, de a második félidőben már hatékonyabbá vált, a labdaszerzéseink után gyors könnyű gólokat tudtunk szerezni, ezzel növelve az előnyünket, ami végül magabiztossá vált. A forduló jól példázza, hogy milyen kihívásokkal és tanulási lehetőségekkel találkozik egy fiatal csapat.

FU14 Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok

DSI I. – Gyöngyösi KK 23-33

DSI I. – Mezőkövesd 21-27

Vezetőedző: Rózsa Nikoletta

Rózsa Nikoletta: Megcsappant létszámmal léptünk pályára Mezőkövesden, ahol első ellenfelünk a Gyöngyös KK volt. A fiúk lendületesen kezdték a mérkőzést, azonban ez a ritmus később visszaesett. A gyakorolt játékainkat és taktikai elemeinket nem tudtuk kellő hatékonysággal érvényesíteni, ami megnehezítette a helyzetünket. A találkozó végére a fáradtság egyre inkább érezhetővé vált: a döntéshozatal lassabb lett, és több kihagyott ziccerünk is volt, amelyek fontos pillanatokban maradtak ki. Ennek következtében sajnos nem sikerült szorosabbá tenni a mérkőzést, így vereséggel zártuk az első találkozót. Második mérkőzésünket a házigazda Mezőkövesdi KC ellen játszottuk. A fiúk újult energiával, határozottabb védekezéssel és jobb koncentrációval kezdtek. Az ellenfél azonban erősen fókuszált a belső védekezésre, amit nem tudtunk megfelelően lereagálni, így ezekről a posztokról a befejezések nehezebbé váltak. A kevés cserelehetőség miatt a fáradtság itt is hamar megmutatkozott, ami a védekezés intenzitásában és a végjátékban is érződött. Bár nagyot küzdöttek a fiúk, a Mezőkövesdi KC végül magabiztosan nyert.

DSI II. – Gyöngyösi KK 27-26

DSI II. – Egri VSI I. 21-36

Vezetőedző: Nagy-Márkus Peónia

Nagy-Márkus Peónia: A fordulóra két egyértelmű céllal érkeztünk. Az első mérkőzést a Gyöngyössel szemben szerettük volna megnyerni, majd az Eger ellen pedig felszabadultan, jó játékkal kipróbálni egy új védekezési taktikát. Örömmel mondhatom, hogy mindkét kitűzött célunk megvalósult. Az első találkozón fantasztikus védekezést és szervezett támadójátékot mutattak a fiúk. Az összecsapás végére ugyan fizikálisan elfáradtunk, de hatalmas küzdéssel és fegyelmezetten játszva sikerült egygólos győzelmet aratnunk. A következő meccsen is egy kiváló ellenféllel találkoztunk. Támadásban és védekezésben egyaránt jól teljesítettünk, azonban itt már érezhető volt az egy év korkülönbség. Ennek ellenére rendkívül elégedett vagyok a csapatom teljesítményével. A sok edzés és gyakorlás meghozza gyümölcsét: a fiúk egyre magabiztosabban alkalmazzák a tanult taktikai elemeket, és külön öröm számomra látni azt a lelkesedést és csillogást a szemükben, amikor sikerül végrehajtaniuk a megbeszélteket. Sérült és beteg játékosainknak mielőbbi jobbulást kívánunk!


Egyesületi szervezésű fordulót játszottak U14-es csapataink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK