A DSI Debrecen korosztályos labdarúgó csapatai közül három lépett pályára hétvégén.

Jankovics Sándor őszi bajnok csapata számára új sorozat kezdődött, tavaszi menetelésüket a felsőházban indították. Az első párharcra szombaton került sor, mely játéknapon a DAFC Szeged alakulatát fogadták. Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán, nem találtak fogást egymáson a csapatok. Felváltva birtokolták a labdát, ám a kapuk nem kerültek veszélybe. Szünet után csapatunk került előnybe, a 65. percben Nagy Ákos egy pazar góllal megszerezte a vezetést. Már úgy nézett ki, sikerül győzelemmel zárni a tavaszi rajtot, de a mérkőzés hajrájában a vendégek egyenlítettek és elvittek egy pontot Debrecenből.

U19

MLSZ Regionális U19 Délkelet Felsőház 1. forduló

DSI Debrecen – DAFC Szeged: 1-1 (0-0)

DSI Debrecen: Meszesán – Virág, Zsoldos (Törőcsik 17’), Juhász, Nagy Á., Papp P., Vietorisz (Vadász 75’), Vadon, Haraszin, Bagi, Berki

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerző: Nagy Á. 67’

Jankovics Sándor: Új csoportban, új reményekkel kezdtük az esztendő bajnoki küzdelmeit. Egy nagyon erős, jól felépített, magas játékosokból álló Szeged volt a vendégünk. Az első félidőben ki-ki küzdelem zajlott, a mieink felvették a versenyt a Dél-alföldiekkel. Igazi helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni. Aztán a szünet után, a 65. percben Nagy Ákos révén egy gyönyörű góllal megszereztük a vezetést. A srácok utána is hajtottak, mentek előre, de a helyzeteink kimaradtak. És ahogyan ez ilyenkor történni szokott, a Szeged a 86. percben talált egy gólt, ezzel egyenlített. A jövő héten szabadnaposak leszünk, hogy utána győzelmi reményekkel fogadhassuk itthon az Orosházát.

U17

Első tavaszi megmérettetésére készült Bende Tibor csapata, vasárnap a Mezőkövesd ellen kezdték meg a pontvadászatot a felsőházban. Az első félidőben bizonyították a kövesdiek, az alapszakaszban miért voltak olyan hatékonyak, érvényesítették akaratukat, nyomás alatt tartották védelmünket. Hátsó alakzatunk azonban bírta a nyomást, így érintetlen maradt a kapunk. Fordulás után emberelőnybe került csapatunk, ám nem sikerült ezt a maguk javára fordítani, ráadásul fiataljaink érezhetően elfáradtak. A 71. percben szögletet végezhetett el a Mezőkövesd, melyből betaláltak és három ponttal távoztak az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumból.

MLSZ Regionális U-17 Kelet Felsőház 1. forduló

DSI Debrecen – Mezőkövesd: 0-1 (0-0)

DSI Debrecen: Szász, Kalmár (Tasi A. 59’), Kerezsi (Havasi 75’), Szőllős (Kovács D. 85’), Botos (Czakó 87’), Bácsi, Kapczy (Juhász 87’), Tasi B., Szopka, Pistritu, Vietorisz (Szemán 75’)

Edző: Bende Tibor

Bende Tibor: Nagyon akartunk, de nem sikerült, egygólos vereséget szenvedtünk. Tudtuk, hogy erős, jó csapat az ellenfél. Az előző szezonban veretlenek maradtak a csoportjukban, 77 gólt rúgtak és mindössze kilencet kaptak. Az első félidőben nagyon ránk jöttek, de jól védekeztünk. Szünet után, a 60. percben ember előnybe kerültünk, de nem tudtunk így sem föléjük kerekedni. Elfogyott az erőnk, ez főleg annak köszönhető, hogy a téli alapozás az iskolai elfoglaltságok miatt nem úgy sikerült, mint a nyári.

U15

Előző héten Mátészalkán szenvedett vereséget Takács András legénysége, mely fiaskót a 16. fordulóban szerették volna javítani fiataljaink. Ez nem tűnt megoldhatatlan feladatnak, ugyanis a táblázat alsóházában található városi rivális Loki Focisuli ellen léptek pályára. Hiába játszottak szinte végig fölényben a Takács-tanítványok, dolgoztak ki sok helyzetet, csak kapufákig jutottak. A piros fehérek viszont első lehetőségüket gólra váltották, majd értékesítettek egy büntetőt és megnyerték a mérkőzést.

MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 16. forduló

DSI Debrecen – Loki Focisuli: 0-2 (0-0)

DSI Debrecen: Dán – Fehér, Nagy A. (Filep 73’), Kicsák (Kuchár 73’), Kozák (Varga Zs. 41’), Veres, Salánki (Farkas 73’), Keczán (Bodea 41’), Tóth R. (Szász 67’), Márton, Lengyel

Edző: Takács András

Takács András: Nem kezdődött jól számunkra a tavaszi szezon, a múlt heti nyitányon négygólos vereséget szenvedtünk Mátészalkán. Ezúttal pedig hazai pályán maradtunk alul. Úgy indult a mérkőzés, hogy csak rajtunk múlott mikor szerezzük meg a vezetést. Három százszázalékos ziccert hibáztunk el az első játékrészben. A második félidőben is mi irányítottunk, rúgtunk három kapufát, míg a Loki talált egy gólt. Ezt tudták még megfejelni a mérkőzés végén egy tizenegyesből szerzett találattal. A látottak alapján nem érdemeltünk vereséget.


Egy pont a tavaszi nyitányon

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK