Az U-12-es fiúkhoz hasonlóan a 2004-es kézilabdás lányok is dobogón végeztek a XXXI. Audi ETO Balázs Kupán.

A legtöbb, 13 csapatot felvonultató korosztályban, két csoportban, körmérkőzéses rendszerben kezdődött a torna, ahonnan nagyon simán, csoportelsőként lépett tovább a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola. Az öt sima, magabiztos győzelem után az elődöntőben minimális különbséggel, 1 góllal sikerült az ETO Gárdonyi együttesét legyűrni. A finálé gigászi ütközetet hozott, ahol hosszabbítás után a Kozármisleny szerezte meg az aranyérmet.

A Kupán összesen 5 ország, 90 csapata indult a különböző korosztályokban.

A csapat tagjai: Aradi Frida, Kovács Noémi, Gém Léna, Silye Nanda, Csernyánszki Liliána, Panyi Anna, Hadházi Dóra, Hadas Nóra, Tokaji Emese, Fodor Veronika, Vida Vivien, Kónya Noémi, Szabó Zsófia, Szatmári Alexa, Papp Viktória

 

Különdíj-A döntő legjobb játékosa: Silye Nanda (DSC-SI)

 

Az ezüstérem történetéről Bujárszki Ádám edző beszámolója:

 

,,A 4 nap alatt 7 mérkőzés várt ránk. Rögtön az első találkozó szoros eredményt hozott a Hétfő KC ellen. Az utazás fáradalmai nyomot hagytak bennünk, és a kelleténél jobban izgultunk. Ezen nagyon nem is csodálkoztam, hiszen a mérkőzést a ultramodern Audi ETO Arénában játszottuk. A következő három találkozót (HC Vöslau, ETO Kazinczy, Dorogi ESE) magabiztos játékkal, nagy fölénnyel nyertük meg. Következett a csoportrangadó az ETO Kölyökkézi ellen. A torna eddigi legjobb játékát nyújtottuk. Betartottuk a megbeszélt taktikai utasításokat, és a védekezésünk nagyon jól működött. A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy az ellenfél edzője érdekes taktikai húzással próbálkozott. Lecserélte a kapusát és mezőnyjátékost küldött helyette a pályára. Kicsit tartottam attól, hogy fogunk reagálni erre az új helyzetre. Ezt is megoldottuk, labdákat szereztünk és két egészpályás, üres kapus gólt dobtunk (Csernyánszki Liliána). Ezzel a győzelemmel veretlenül zártuk a csoportmérkőzéseket.Következett az elődöntő az ETO Gárdonyi ellen. Előzetesen is nehéz mérkőzésre számítottam. A vártnál is nehezebb lett. Ez volt a hatodik mérkőzésünk, és jött a holtpont. Szerencsére helyén volt a szívünk, és ha kínkeservesen is, de egy góllal a döntőbe jutottunk.

 

Következett a szuperrangadó a Kozármisleny ellen. Sok újat nem tudott mutatni egymásnak a két csapat, ennek megfelelően egy végletekig kiélezett igazi rangadót láthatott a szépszámú közönség. Az első félidőben egy kicsit pontosabb támadójátékkal, előnnyel fordulhattunk volna. Ezzel szemben döntetlen lett állt az eredményjelzőn. A második játékrészben folytatódott a nagy csata. A végjátékba érve 1 perccel a vége előtt két góllal vezettünk. Ekkor több hibát is vétettünk (emberelőnyben!) ezt az ellenfél kihasználta és feljött egy gólra. 12 másodperc volt hátra és mi jöttünk középkezdéssel. A játékvezetők lépéshiba! miatt elvették tőlünk a labdát, és az ellenfél visszatámadásból gólt szerzett. Következett a hosszabbítás (aranygól: aki az első gólt lövi, az nyer). Tartogatott a mérkőzés még fordulatokat. Feldobással kezdődött a játék. Megszereztük a labdát. Ekkor már kettős emberhátrányban voltunk, de ügyes és okos játékkal hétméterest harcoltunk ki, ami sajnos kimaradt. Támadhatott az ellenfél felállt fal ellen, és hétméterest ítéltek a játékvezetők. A Kozármisleny ezt értékesítette és megnyerte a döntőt. Egy nagyon sportszerű, a kézilabdát nagyon magas szinten művelő kiváló csapat kiváló edzőjétől szenvedtünk vereséget. Minden tiszteletem a csapatomé, amely sérülésektől tizedelve (Aradi Frida, Csernyánszki Liliána) óriási szívvel, kitartással, fegyelemmel és akarattal küzdötte végig a tornát. Sokáig nem pihenhetünk, jönnek az Országos elődöntő küzdelmei, ahol fő célkitűzésünket, az Országos döntőbe kerülést szeretnénk kiharcolni. Hajrá DSC-SI!”

 

Eredmények:      

A csoport

ETO Kölyökkézi               

HétFő KC Rábaköz         

ETO Kazinczy    

HC Vöslau

Debreceni SC-SI              

Dorogi ESE

 

B csoport

ETO Gárdonyi   

ETO Ikervár DSE              

Fiáth János ÁMK             

 HYPO NÖ          

 Kozármisleny SE            

XVI. ker KMSE  

ETO Győrszentiván

 

Csoportmeccsek:

DSC-SI – Hétfő KC Rábaköz                         17:12

DSC-SI - HC Vöslau                                      23:4

DSC-SI - ETO Kazinczy                                 23:4

DSC-SI - ETO Kölyökkézi                              17:9

DSC-SI - Dorogi ESE                                     25:5

 

Elődöntő:

DSC-SI – ETO Gárdonyi                              11:10

Döntő:

DSC-SI – Kozármisleny SE                         17:18

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Drámai finálé Győrben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK