Szombaton rendezték a Budapesti Kadet Európai Körversenyt, mely eseményen a DSI Debrecen vívói is pástra léptek.

Atlétika helyett a vívásé volt a főszerep, ugyanis szombaton a korosztályos párbajtőrözők vették birtokba a BOK Csarnokot. A közel 300 fős mezőnyben városunkat a DSI Debrecen hat reménysége képviselte. A nap fényes magyar sikerekkel zárult, ugyanis fiataljaink remekeltek szombaton.

A legfényesebb siker a női csapatverseny során született, mégpedig debreceni érdekeltséggel, ugyanis a Gachályi Gréta, Nagy Blanka, Nébald Franciska, Szilárd Anna összetételű kvartett felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A siker értékét növeli, hogy ebben az összetételben először lépett pástra a négyes, egyedül Gachályi Gréta maradt a tavalyi csapatból. Ennek ellenére aranyéremmel debütáltak a lányok.

Galli Zsolt válogatott edző így értékelte a rendkívül sikeres szereplést a szövetség honlapján: “Nagyszerűen vívtak a lányok, remekül dolgozunk együtt edző kollégáimmal, tökéletes debütálás ez ettől a válogatottól. A döntőt talán kicsit izgalmassá tettük, elvégre jelentős előnnyel vezettünk, és végül egyetlen tussal nyertünk, de így utólag talán jobb is így. Rengeteg a feladatunk, kezdjük például a vasárnapi egyéni versennyel… Kezdetnek ez abszolút rendben volt!”

Vasárnap az egyéni küzdelmekkel folytatódik a nemzetközi verseny. 

Fotó: hunfencing.hu


Csapatban arannyal zárt a fővárosban Nagy Blanka

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK