A DSC-SI sokszoros magyar bajnok gátfutó klasszisa még a hét elején combhajlító-izom sérülést szenvedett, aminek következtében alapos mérlegelés után stábja úgy döntött, hogy nem indul a fedett pályás világbajnokságon.

„Kedden edzésen egy kicsit megrángattam a combhajlítóm, ami ráadásul a lendítőlábam hajlítója volt. Ennek ellenére úgy voltunk vele, hogy azért elutazunk Belgrádba és megnézzük, hogy rendbe jön-e. Sajnos nem volt elég ez az időszak hozzá, hogy teljesen meggyógyuljon, de most voltunk ultrahangon, nincs semmi komoly dolog. Végül mégis úgy döntöttünk a stábbal közösen, hogy nem kockáztatunk egy komolyabb sérülést, és inkább teljes energiámmal a szabadtéri szezonra koncentrálok. Jövő héten pénteken megyünk Dél-Afrikába edzőtáborozni, bízom benne, hogy addigra teljesen rendbe jövök” – tekintett előre bizakodva a 60 és a 100 méteres gátfutás magyar csúcstartója.

„Még több, mint 120 nap van a nyári müncheni Európa-bajnokságig, ahová majd a formát tervezzük időzíteni. A 7.92-es országos csúcs egy nagy előrelépés volt a számomra, remélem, hogy ez 100 m gáton is meg fog majd mutatkozni és stabilan tudom majd hozni a 12.70 és 12.80 közötti időket” – zárta gondolatait a DSC-SI atlétája, akit a tervek szerint először májusban a Csapatbajnokság elődöntőjében láthatunk majd rajthoz állni a szabadtéri szezonban.

Forrás és fotó: atletika.hu

Balszerencse! Kozák Luca sérülés miatt visszalépett a belgrádi világbajnokságtól

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK