Július 9-12. között a Debreceni Sportuszodában rendezik meg a IX. Cápa Országos Bajnokságot, az év egyik legrangosabb hazai utánpótlás úszóeseményét.

A négynapos versenyen 71 egyesület 466 versenyzője méretteti meg magát az ország minden tájáról. A DSI Debrecen 15 úszóval képviselteti magát az OB-n, ezzel a létszámot illetően a harmadik legnépesebb klub a mezőnyben.

A 2013–2014-ben született fiatal tehetségek előfutam–döntő rendszerben versenyeznek, amely izgalmas és látványos futamokat ígér. Az előfutamok minden nap 9 órakor, míg a döntők 17 órától kezdődnek. A szerdai versenynap döntői előtt kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, melyen beszédet mond Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

A nézők számára online jegyvásárlásra is van lehetőség, azonban naponta legfeljebb 600 jegyet tudunk értékesíteni. Érdemes időben lefoglalni a belépőket az alábbi linken keresztül:

https://gofest.in/XhysAh

További fontos információk:

- Szülők és hozzátartozók beléptetése az első emeleti bejáratnál történik 1500 Ft-os napijegy megváltása ellenében (külső - földszinti pénztár).

- 8 éven aluliak számára a belépés díjmentes.

- Belépőjegyek vásárlásánál lehetőség van előre, több napra is megvenni a jegyeket.

- A pénztár nyitvatartása: mind a négy versenynapon 7.30-18.30-ig.

Várunk mindenkit szeretettel, szurkoljunk együtt a jövő bajnokainak Debrecenben!


Az ország legjobb 11-12 éves úszói küzdenek meg a bajnoki címekért Debrecenben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK