Pénteken újabb versenyszámokkal folytatódott Kaposváron a rövidpályás országos bajnokság.

Az ob első két napján már két éremmel bővült a DSI Debrecen medálgyűjteménye, mindkettő Senánszky Petra nevéhez fűződik. Klasszisunk szerdán 100 gyorson végzett a harmadik helyen, csütörtökön pedig megvédve címét, ismét magyar bajnokként állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, miután megnyerte az 50 gyorsot.

Péntek délelőtt folytatódtak a küzdelmek a kaposvári Csík Ferenc Versenyuszodában, ezen a napon is több számban voltak érdekeltek a cívisvárosi úszók.

50 pillangón Holoda Péter a délelőtti előfutamból 24.18-at úszva a hetedik helyen jutott a döntőbe. Délután javított ugyan idején (24.09), de helyezésén nem sikerült, hetedikként zárta a finálét. Senánszky Petra ezúttal 50 pillangón ugrott medencébe és végül a B döntőben harmadikként csapott célba (27.66).

A Senánszky Petra, Gál Kincső, Koch Zita, Pintye Adrienn összetételű 4×100-as gyorsváltónk közel három másodpercet javított a kvalifikációs idején, a 03:50.97 ezúttal a nyolcadik helyre volt elég.

Zombori-Szalontai Ferenc éppen, hogy lemaradt a 200 mell döntőjéről, végül a B fináléban 2:16.82-es idővel a második, Sárosi Balázs ugyanitt 2:17.77-es egyéni csúccsal a harmadik helyet szerezte meg.

200 női gyorson Gál Kincső 02:07.09-et úszva a 27., míg Pintye Adrienn 02:07.37-es idővel a 29., Koch Zita pedig 02:11.58-nél megállítva az órát a 42. helyen ért célba.

Fotó: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott/facebook


Az ob harmadik napján két döntőben voltunk érdekeltek

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK