Az erős mezőny ellenére cselgáncsozóink tovább szaporították az idei érmek számát
2026. 04. 29. (szerda) 19.50
Közép-Európa egyik legnagyobb utánpótlás versenyén négy korosztályban (U13, U15, U18 és U23) rendezték meg a küzdelmeket az UTE Megyeri úti jégcsarnokában. Megjegyzendő, a legidősebbek a nyílt magyar bajnokság érmeiért is versengtek. Nem volt szerencséje a sorsolásnál a DSI Debrecen egyik legtehetségesebb fiataljának, Boros Kincsőnek (36kg), aki az U15-ös korcsoportban rögtön a későbbi győztes olasz Romina Martino ellen kezdett és sajnos vereséget szenvedett. De Kincső nem mondott le az éremről, és a vigaszágon előbb Tóth Viktóriát (Kőrös Judo SE), majd az ukrán Karolina Karabaievát legyőzve szerezte meg a harmadik helyet.
Fancsali László 14 évesként (!) az U18-as korosztályban remekelt. Nyitó küzdelmében a grúz Kamal Hasanlit múlta felül, majd a cseh David Cieslar sem tudta megállítani. A döntőbe jutásért honfitársa, az egri Jankó-B. Marcell várt rá, a magyar csatából a cívisvárosi judos került ki győztesen. Az aranyéremért egy újabb grúz, Kanan Ganjaliyev következett, aki a fináléban végül jobbnak bizonyult Fancsali Lászlónál, aki így a dobogó második fokán állva vehette át jól megérdemelt ezüstérmét.
Fedora Ferenc (66kg) az U23-asoknál vitézkedett, a szerb Filip Smiljkovic legyőzése után kikapott a súlycsoportot később megnyerő Lauter Viktortól (MTK Budapest), így a vigaszágon folytathatta. Ahol megállíthatatlan volt, ugyanis sikerrel vette a cseh Vaclav Radimsky által felállított akadályt, sőt Golenyák Balázs (Vasas Judo) és a végén Kis Levente (Ledényi JI) is gratulálhatott Ferinek, aki ezzel bronzéremmel zárt.


