A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola vívójával, Iliász Nikolásszal felálló magyar kvartett a franciákat verte a döntőben.


Fantasztikusan zárult magyar szempontból a hétvége a BOK csarnokban, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok, Szilágyi Áron egyéniben szerzett aranyérme után a magyar csapat is győzelemmel zárta a Világkupát. Ráadásul több, mint hat évet kellett várni az újabb sikerre, mivel legutóbb 2016 januárjában, Padovában ugyanebben az összeállításban nyertek a mieink, azóta rengeteg ezüst és bronz szerepel a sikerlistán, ám arany most jött össze ismét.

45:38. Ez volt a legszorosabb mérkőzése a nap folyamán a Decsi Tamás, Iliász Nikolasz, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású kardcsapatnak. A mieink a nyolcaddöntőben Spanyolországot verték 45-30-ra, majd a következő körben Irán sem tudta megállítani a magyar pengeforgatókat (45-37). A legjobb négy között Románia sem jelentett akadályt (45-30), majd a legendás mesterről, Zarándi Csabáról elnevezett Világkupa fináléjában egy nagyon erős francia csapatot sikerült felülmúlni, (45-38).


Nyilatkozatok:

Szilágyi Áron: “Pályafutásom során először fordult elő, hogy egy hétvégén, egyéniben és csapatban is Világkupa-aranyérmet nyerjek, ráadásul hazai páston. Nagyon örülök, és büszke vagyok a csapatunkra, mindenki megtette azt, ami kellett ehhez az első helyezéshez.”

Szatmári András: “Sikerült egész nap olyan teljesítményt nyújtanom, amit mindig is szeretnék. Kiegyensúlyozottnak éreztem magamat és a csapatot is, várom, hogy hasonlóan alakuljon a folytatás!”

Decsi Tamás: “Nagyszerű volt nézők előtt, szurkolás mellett, hazai páston vívni! 2009-ben nyertünk legutóbb itthon, 2016-ban legutóbb idegenben, és hiszek abban, hogy lesz még erre példa a közeljövőben.”

Iliász Nikolász: “Nagyon örülök, hogy ilyen társakkal lehettem ismét Világkupa-győztes! Valahogy úgy érzem, hogy csapatban jobban megoldom a helyzeteket, mint egyéniben. Szeretnék a jövőben is csapatba kerülni, remélem sikerült bizonyítanom.”


Végeredmény:

1. Magyarország

2. Franciaország

3. Németország

 

Forrás és fotó: hunfencing.hu

Aranyérmes a férfi kardcsapat a budapesti Világkupán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK