A Sárréti Gyöngyhalász GYSE otthonában egy győzelemmel és egy döntetlennel zártak labdarúgóink.

Hazai pályán, fordulatos összecsapáson veszítette el százszázalékos mérlegét a DSC-SI U19-es együttese, ettől függetlenül a 6. forduló után továbbra is vezeti a bajnokságot. Két évvel fiatalabbjaink szintén a Sényő ellen léptek pályára, és 4-1-es magabiztos sikert arattak. U14-es és U15-ös gárdáink a Sárréti vendégeként vizitáltak, Szabó János tanítványai három- míg Balogh József csapata egy ponttal a zsebében utazhatott haza. A megyei bajnokságban elmaradt a DSC-SI találkozója.

 

Eredmények:

5. forduló

Megyei U-14 B csoport

DSC-SI – Hajdúszovát (elmaradt)

Edző: Bihari Csanád

A játékvezetők nem engedték lejátszani a mérkőzést, mivel a vendégcsapat hét játékossal jelent meg, és az egyik sportolónak nem hozta magával a személyi okmányait.

6. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet

Sárréti Gyöngyhalász GYSE - DSC-SI 1 – 3 (1-1)

Gólszerző: Vietorisz Bence (2), Varga Róbert

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Annak ellenére, hogy hamar megszereztük a vezetést, nagyon rossz felfogásban futballoztunk az első félidőben. Csak az egyik oldalon erőltettük a támadásokat, nem forgattuk a játékunkat, túl sok volt az egyénieskedés. Ebben a játékrészben nyújtott teljesítményünk nem tetszett, ráadásul egyenlített is ellenfelünk. Szünetben volt egy komolyabb fejmosás az öltözőben, ez hatásosnak bizonyult, a második játékrészben 180 fokos fordulat következett be a játékunkba. Úgy futballoztak a srácok, ahogy megbeszéltünk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, a nyolc százszázalékos helyzetünkből kettőt sikerült gólra váltani. Megérdemelten szereztük meg a három pontot, de maradt bennem hiányérzet. Az volt a terv, hogy próbáljuk meg kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést, illetve javítsunk a gólarányunkon, ezt nem sikerült megvalósítanunk. A győzelemhez és a második félidei játékhoz gratulálok a csapatnak!

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

Sárréti Gyöngyhalász GYSE - DSC-SI 0 – 0

Edző: Balogh József

Értékelés:,, Két hasonló erőt képviselő csapat küzdelméből egyik csapat javára sem billent a mérleg nyelve. A csapat nagyon küzdött, de sajnos ismét hadilábon álltunk a gólszerzéssel! Agresszivitásban, dinamikában, illetve összjátékban sokat léptünk előre, de még mindig a megkezdett út elején járunk! Egyelőre nagyon visszafogott a szélső játékunk, aminek a következtében nehezen tudunk a védelem mögé kerülni. A csapatomat ennek ellenére dicséret illeti mert mindent megtettek a srácok a győzelemért!

 

6. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - Sényő 4 – 1 (3-1)

Gólszerző: Udvarhelyi Barna (2), Borsi László Gergő, Kovács Tamás (öngól)

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Egy szuper első félidőt produkáltunk, nagyon jól játszottunk, amit élmény volt nézni. Domináltunk, irányítottuk a játékot, szépen felépített támadásokat vezettünk. A második játékrészben igyekeztem mindenkinek megadni a játéklehetőséget, nagyon kicsit visszaesett a játékunk, de akik pályára léptek bizonyították, lehet rájuk számítani. A fiúk maradéktalanul betartották, amit kértem tőlünk, sikeresek voltak a letámadásaink, ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, többször megbontottuk a Sényő védelmét. Arra készültünk, hogy megnyerjük ezt a találkozót, amit sikerült megvalósítanunk. Nem volt könnyű dolgunk, ellenfelünknek gyors játékosai voltak, de sikerült őket hatástalanítanunk. Le a kalappal a csapat teljesítménye előtt, gratulálok a fiúknak! Hétfőtől folytatjuk a munkát, vannak még hibánk a játékunkban, készülünk a Tarpa elleni találkozóra.

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - Sényő 2 – 3 (2-2)

Gólszerző: Nemes Zétény, Spitzmüller Levente

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Foghíjas kerettel tudtunk kiállni, betegség miatt többen hiányoztak a csapatból. Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen, a hozzáállással sem voltam maradéktalanul elégedett. Sok egyéni hibát vétettünk, ez vezetett idei első vereségünkhöz. Hiába szereztük meg a vezetést, ellenfelünk fordítani tudott, egy percen belül két gólt kaptunk figyelmetlenségből. Nem volt benne a játékunkban a győzelem, de véleményem szerint inkább ikszes meccs volt. Egy szép sorozat szakadt meg, a következő fordulóban megpróbálunk javítani Tarpán."

 

Fotó: Rizán Zsolt

A Sényő ellen szakadt meg a veretlenségi sorozat

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK