A Tüske uszodában a 100-as távokon mutatták meg tudásukat a kilenc régió kiválasztottjai. A DSC-SI úszói 1 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek.

Hátúszásban elsőként csapott célba a 12 évesek között Pál Adél (képen), míg ezüstéremmel térhetett haza a pillangó után Szatmári Gréta Lili, a gyorson második Gál Kincső, valamint a mellúszásban induló Sárosi Balázs. Az Észak-Alföldi Régió 8x50 méteres -második helyezett- mix gyorsváltójában a DSC-SI versenyzőjeként Rádai Máté kapott szerepet. A bronzéremről a 100 mellen harmadik Orovecz Olivér gondoskodott.

A versenyen mindenki a maga által választott úszásnemben indult, a hagyományos összrégiós döntőn 280 kiválasztott tehetség versengett.

Dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke rövid megnyitó-beszédében többek között azt üzente a fiataloknak: “Tudnotok kell, hogy a tehetség szükséges, de nem elégséges feltétel a siker eléréséhez. A siker képlete ugyanis: tehetség + minőségi munka + sport iránti alázat. És persze nem is ritkán, szükség lehet hozzá egy jó adag szerencsére is. A tehetség nem örökkévaló adottság, munka nélkül elapad, mint a forrás. Tehát nap nap után dolgozni kell, és örülni a kis eredményeknek is.”

Moszkva olimpiai bajnoka fontosnak tartotta elmondani: „Nem akarlak becsapni benneteket. Lesznek közületek, akik elérik majd a csúcsot, megvalósulnak álmaik, és bizony lesznek olyanok is, akik végül nem lesznek a legjobbak. Olykor egészen kis dolgok döntenek arról, kinek sikerül győzni, és kinek marad a dobogó második, harmadik foka vagy estleg a kevésbé előkelő helyezés. Éppen ezért úgy kell edzenetek, hogy soha, egyetlen verseny után se tehessetek önmagatoknak szemrehányást, hogy nem tettetek meg mindent a sikerért, nem hoztatok ki mindent magatokból!”

A Jövő Bajnokai Budapesten versenyeztek

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK