Július 05-06. között Tiszaújváros adott otthont a Junior Triatlon Európa Kupa sorozat következő fordulójának.

A kétnapos viadalon a DSI Debrecen versenyzői is rajthoz álltak, akiknek a mezőnnyel együtt a nyitónapi elődöntőben 500 métert kellett úszniuk, 12 kilométert kerékpározniuk és 3300 métert futniuk. A vasárnapi döntőben az utolsó két szám távja változott, 500 méterrel többet kellett tekerniük és háromszázzal távolabb került a befutó.

Pusztai Dóra kiváló teljesítményt nyújtott, szombaton harmadikként került a fináléba, majd a másnapi döntőben negyedikként futott át a célvonalon. A férfiak mezőnyében az elődöntőt Szilágyi Bálint a 10., Györgyfi Szabolcs a 12, Tomka Ézer a 14, Bódis Áron a 20. helyen zárta.

-A szombati elődöntőben szerencsére nem kellett „maxon” versenyeznem. Az úszást kellemes tempóban teljesítettem, kerékpáron a táv első felében sokszor kellett vezetnem, de a folytatásban hat fős bolyunk összedolgozott. Elsőként szálltam le a bringáról és egy nem túl erős futással 3. helyen értem célba és kerültem a döntőbe. Vasárnap az úszás rajtjánál beragadtam, az első bója után pedig belekeveredtem egy „verekedésbe”. Ez sokat kivett belőlem, le is szakadtam az élen haladóktól. Egy tíz fős bolyban tekertem a folytatásban a nagyon technikás pályán, szerencsére utolértük az élbolyt. Elsőként szálltam le a bringáról, és az élről kezdtem meg a futást. Az első körben próbáltam beosztani az erőmet, öten is megelőztek, viszont a másodikban és a harmadikban tudtam növelni a tempót, két riválist beértem, így negyedikként értem célba – összegezte teljesítményét Pusztai Dóra.


A hazai Európa Kupa fordulót 4. helyen zárta Pusztai Dóra

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK