A Gerevich Aladár Sportcsarnokban ma a csapatok mérték össze tudásukat a kadet párbajtőr magyar bajnokságon.

A lányoknál és a fiúknál is egyaránt 19-19 gárda vágott neki a küzdelmeknek. A hölgyeknél a DSI Debrecen kvartettje (Berényi Rebeka Anna, Nagy Blanka Virág, Sütő Daniella, Szabó Panna Éva) a nyolcaddöntőben az OVSE - Jövő Záloga ellen kezdett és aratott magabiztos 45-33-as győzelmet. A következő körben már az elődöntőbe jutás volt a tét, a Szolnoki Sportiskolát 18 tus különbséggel sikerült búcsúztatni (45-27). Remek párharcot és izgalmakat ígért az MTK Budapest elleni elődöntő, és azt kaptuk, amit vártunk. Hol lányaink, hol a fővárosiak vezettek, de tetemes előnyt egyik csapat sem tudott kiharcolni. Az utolsó asszóra 37-35-ös MTK-s vezetésnél kötött be a DSI Debrecen egyéniben friss ezüstérmes kiválósága Nagy Blanka, aki Nébald Franciskát 10-3-ra lelépve megfordította az állást, döntőbe juttatva ezzel négyesünket (45-40).

A másik elődöntő után biztossá vált, hogy vidékre kerül az aranyérem, hiszen a Diósgyőri Vívó Egyesület a BHSE-t verte (45-35). A fináléban fej-fej mellett haladtok a csapatok, 30-30-nál Sütő Daniella kulcsfontosságú asszót nyert Bogdán Orsolya ellen (5-2), majd 44-43-as cívisvárosi vezetésnél Nagy Blanka vitte be az utolsó találatot, megszerezve ezzel városunk első országos bajnoki párbajtőr csapataranyát.

A fiúknál a Mező István Ottó, Oszter-Barcsay Dominik és Virágos Sebestyén Imre alkotta DSI Debrecen a legjobb tizenhat között 45-43-ra kikapott a BHSE második számú legénységétől, és végül a 11. helyen fejezte be a bajnokságot.


Történelmi csapatarany

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK