Hétvégén Balatonbogláron rendezték meg a X. BÚI Duatlon Országos Bajnokságot.

A verseny egyben a szakág Diákolimpiájának országos döntője is volt. A kétnapos viadal első napján egyéniben, míg a másodikon a Mix-váltócsapatok mérték össze erejüket. A DSI Debrecen triatlon szakosztályának 26 utánpótlás- és 1 felnőtt versenyzője állt rajthoz.

Egyéniben kiemelkedően teljesített a rutinosnak mondható Tomka Ézer (fotó), aki nagyszerű versenyzéssel mindenkit maga mögé utasított a serdülő korcsoportban, így megszerezte az aranyérmet. A szakosztály U23-as világbajnokánál ezúttal egy gyorsabb versenyző volt a Felnőtt 1 kategóriában, így Dobi Gergő ezüstéremmel térhetett haza. Az ifjúságiak mezőnyében Balogh Sára remek teljesítménnyel a 3. helyezést érte el. Kiválóan versenyzett Pusztai Dóra is, aki 4., míg Györfi Szabolcs és Daróczi Tamás 5. ill. 6. helyen értek célba a junior kategóriában. Csapatversenyben Marádi Gergő, Tomka Ézer és Varga Balázs a serdülők között, míg Balogh Sára, Pusztai Dóra és Válek Zsófia triója az UP2-ben szerzett ezüstérmet.

Másnap a Mix-váltócsapatok versenyében egyaránt a bronzéremig jutott a serdülőknél a Marádi Gergő, Daku Regina, Tomka Ézer, Nagy Kata Bianka, valamint a felnőtteknél a Daróczi Péter, Balogh Sára, Dobi Gergő és Pusztai Dóra alkotta kvartett.

A fiatal sportolók megmérettetése városunkban folytatódik május 5-én vasárnap. A Debreceni Sportcentrum szervezésében rendezik meg a Sport XXI Aquatlon Országos Döntőjét, melynek helyszínei a Debreceni Sportuszoda és a Gyulai István Atlétikai Stadion.

Minden versenyzőnek gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Versenyzőink:

Újonc 1 (0,5 km futás – 2 km kerékpár – 0,25 km futás)

Berta Hanna, Gerda Kristóf

Újonc 2 (1 km futás – 4 km kerékpár – 0,5 km futás)

Berta Zoé, Béres Zoé, Hegedűs-Jármezei Pál, Tóth Szofi,

Gyermek (2 km futás – 8 km kerékpár – 1 km futás)

Balázs Bence Péter, Daku Regina, Izsai Lívia, Kiss Barnabás, Nagy Gergő, Tóth Oszkár, Török András,

Serdülő (3 km futás – 12 km kerékpár – 1,5 km futás)

Bódizs Áron Attila, Nagy Kata Bianka, Marádi Gergő, Tomka Ézer, Vangel Benedek, Varga Balázs

Ifjúsági (5 km futás – 20 km kerékpár – 2,5 km futás)

Balogh Sára, Fekete Zétény

Junior (5 km futás – 20 km kerékpár – 2,5 km futás)

Daróczi Tamás, Györfi Szabolcs, Hoffmann Krisztián, Pusztai Dóra, Válek Zsófia

Felnőtt 1 (5 km futás – 20 km kerékpár – 2,5 km futás)

Dobi Gergő

Edzők:

Pap Zsolt (szakosztályvezető), Pocsai Balázs (Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás szakágvezető), Dobi Béla, Fehér Csaba, Kaszás Kitti, Nagy Csaba


Sikerekkel kezdték a szezont triatlonosaink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK