Sokaknak ismerősen csenghet Pusztai Botond cselgáncsozónk neve – junior országos bajnoki ezüstérmes, de minden korosztályban van legalább egy érme. Judokánk elmondta, miként indult a karrierje, hol áll most és hogyan tovább.

Sokan vagyunk, akik szeretünk merengeni olykor-olykor a múltban, a múlton. Első ízben erre kértük egyik legeredményesebb cselgáncsozónkat, Pusztai Botondot. Kíváncsiak voltunk, hogy emlékszik vissza a mára már egyetemista fiú a kezdetek kezdetére. – Tizenhárom éve szerettem bele ebbe a sportba, méghozzá egy debreceni sportágválasztó rendezvényen – kezdte emlékezését Botond. Majd azzal folytatta, hogy gyerekként a sport szeretete, a barátok, az edzőtársak motiválták leginkább. – Mára ez részben átalakult, már a versenyek és az eredmények motiválnak leginkább – mondta kiválóságunk. Kicsit közelebb merészkedtünk vele beszélgetésünk során, mármint ami a múltat idézi. Lássuk, hogy emlékszik vissza 2022-re: – A tavalyi évből a junior országos bajnokságon elért második helyemre vagyok a legbüszkébb, valamint a paksi Európa Kupán való részvételemre.

Ha pedig túlvagyunk a múlton, következzék a jelen. – Az idei céljaim közé tartozik, hogy a magyarországi versenyeken minél jobb eredményt érjek el és bekerüljek a válogatottba – fogalmazott őszintén Pusztai Botond, akinek azért hosszabb távú tervei is vannak. – Hosszútávú terveim között szerepel, hogy minél több nemzetközi versenyen indulhassak el.

Botondról tudni kell, hogy egyetemre jár, sportol, de mégis hogyan? – Mostmár egyetemista vagyok, így őszintén megmondom, több szabadidőm van, mint eddig, ezért edzések előtt és után több időm van a tanulásra.

Végül arról érdeklődtünk kiváló cselgáncsozónknál, hogy miért élvezi a DSI-s napokat és miért ajánlaná a sportágat a gyerekeknek. – Azért jó a DSI-hez tartozni, mert minden feltétel és körülmény adott a versenyekre való felkészüléshez, a jó eredmények eléréséhez. Hogy miért érdemes dzsúdózni? Azért érdemes, mert ha nem is versenyszerűen űzi valaki ezt a sportot, akkor is megtanul például esni, ami a mindennapok során is hasznos dolog – zárta gondolatait Pusztai Botond.


Pusztai Botond: “ a versenyek és az eredmények motiválnak”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK