Január 28-29. között a Gerevich Aladár Sportcsarnok ad otthont a kadet párbajtőrözők magyar bajnokságának.

A nyitónapon az egyéni versenyekre került sor, mely megmérettetésen a DSI Debrecen hét vívója lépett pástra. A 113 fős női mezőnyben Nagy Blanka, Berényi Rebeka, Szabó Panna és Sütő Daniella sikerrel vette az első akadályt, a csoportkörből mind a négyen bejutottak a főtáblára.

Nagy Blanka egyből a 64 között folytatta és a BHSE-s Zemán Zóra 15-10-es legyőzésével jutott tovább. Következett Buczkó Gréta, de szolnoki riválisa sem tudta megnehezíteni kiválóságunk dolgát, Blanka 15-9-re nyerte a párharcot. Bogdán Orsolyának csak nyolc találatot engedélyezett és már a legjobb nyolcban találta magát. A négy közé Jakobi Júlián keresztül vezetett az út, 15-12-re ezt a mérkőzést is megnyerte, majd az elődöntőben Nagy Emmát is felülmúlta (15-10). A fináléban Gachályi Gréta várt vívónkra, mely párharcot nagy csatában végül az AVA tehetsége nyert, így Nagy Blanka magyar bajnoki ezüstéremmel gazdagította medál gyűjteményét.

Berényi Réka is jól indított, Keindl Júliát magabiztos vívással 15-5 arányban győzte le, Cserép Dorina elleni párharcát viszont csak végletekig kiélezett küzdelem végén tudta megnyerni (15-14). A nyolcaddöntő jelentette számára végállomást, a BHSE vívója, Szilárd Anna öt találattal jobbnak bizonyult, így Réka a 14. helyen zárta a magyar bajnokságot.

Szabó Panna Vadas Beatrix ellen kezdett a főtáblán és nyert 15-8-ra, majd Nébald Melindát múlta felül 15-7-re. Menetelésének Terhes Hanna vetett véget, akitől csak egy találatnyi különbséggel maradt alul és végzett a 16. pozícióban.

Sütő Daniella a főtábla első összecsapásán Mosolygó Sárával került szembe és nagy csatában, 15-14-es vereséget szenvedett, ez pedig azt jelentette, negyvenedikként fejezte be a versenyt.

A férfiak 123 fős mezőnyében a három vívónk, Mező István, Oszter-Barcsai Dominik és Virágos Sebestyén lépett pástra. Ahogy a lányok, a fiúk is sikerrel vették a csoportkört és kerültek a főtáblára.

Mező a 64 között kezdett és győzte le Örsi Boldizsárt 15-7-re, Bognár Barnával viszont már nem bírt, a szombathelyi vívó 15-8-ra megnyerte a párharcot. Reménységünk végül a 17. helyen zárta a bajnoki megmérettetést. Oszter-Barcsay továbbjutása kevésen múlt, de Parádi Péter egy találattal jobbnak bizonyult, ez azt jelentette, a 36. pozícióban fejezte be a versenyt. Virágos Sebestyén a főtábla első összecsapását megnyerte 15-10-re Hanyu Zsomborral szemben, ám Nagy Kornél 15-7-re legyőzte, így a 47. helyet szerezte meg.

Fotó: hunfencing.hu


Nagy Blanka bajnoki ezüstérmes

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK