A DSI Debrecen hét labdarúgó csapata közül csak az U16-os gárda hagyta el szerzett pont nélkül a játékteret.

U19

Mozgalmas hetet tudhat maga mögött Jankovics Sándor listavezető csapata, az elmúlt pár napban kétszer is pályára léptek. Mindkét párharcot megnyerték, de vasárnap új feladat, ráadásul rangadó várt a fiúkra, ugyanis Hajdúszoboszlóra látogattak. A hazaiak kezdtek jobban, már a 3. percben megszerezték a vezetést, de fiataljaink nem estek össze, nagy erőket mozgósítottak, hogy egalizáljanak. Bagi Tamás révén ez a 36. minutumban sikerült is, ám a második félidő elején ismét a fürdővárosiaknál volt az előny. A csapatuknak volt egy Tasi Attilája, aki előbb egyenlített, majd a 91. percben bevitte a győzelmet jelentő találatot. Csapatunk így továbbra is makulátlan mérleggel vezeti a tabellát.

MLSZ regionális U19 alap Északkeleti csoport 4. forduló

Hajdúszoboszló – DSI Debrecen: 2-3 (1-1)

DSI Debrecen: Szász – Kovács, Kalmár (Kapczy 87’), Lengyel (Bácsi 76’), Botos, Bagi, Vadon, Tasi B., Szabó, Tasi A., Vietorisz

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Bagi 36’, Tasi A. 71’, 90’

Jankovics Sándor: Fantasztikus csapatom van! Egy hét alatt három rangadót játszottunk, kilenc pontot szereztünk. A mai meccsen egy nagyon jó ellenfelet győztünk le idegenben. A második játékrész izgalmas, színvonalas futballt hozott. A srácok nagyon motiváltak voltak, akarták a sikert. Bár kihagytunk egy büntetőt, de mentek előre a fiúk, így a győztes találatot mi vittük be, megérdemelt a sikerünk. Néhány gyerek teljesen meghatódott, rendkívül becsülöm őket.

U17

A Tarpa elleni vereség után a szintén élmezőnyben lévő Mályi várt Bende Tibor alakulatára. Az első félidőben még akadozott a gépezet, voltak hibák a játékban, ráadásul hátrányba is került csapatunk. Fordulás után viszont feljavult fiataljaink játéka, átvették az irányítást, nyomás alá helyezték a hazaiakat. A 48. percben Nagy Zsombor találatával sikerült is egyenlíteni, ám hiába dolgoztak ki sok helyzetet, a fordításra még várni kellett. Egészen a 91. minutumig, ekkor ismét Nagy Zsombor villant, gólja pedig három pontot ért.

MLSZ regionális U17 alap Északkeleti csoport 4. forduló

Mályi SE – DSI Debrecen: 1-2 (1-0)

DSI Debrecen: Sinka – Szalontai (Tarr 75’), Kalapos, Keszler (Ötvös 83’), Gulyás, Pecséri (Orsó 70’), Kiss I. (Takács 83’), Tóth Z., Nagy Zs., Szilágyi (Nagy Z. 70’), Pistritu

Edző: Bende Tibor

Gólszerző: Nagy Zs. 48’, 62’

Bende Tibor: Irreális körülmények között kezdtük a játékot. A pálya talaja is hagyott kívánnivalót maga után, a meccs elején pedig feltámadt a szél. Lehet, hogy ezek a körülmények befolyásolták az első félidei produkciónkat, mert egy elkerülhető találat után a hazaiak vezetésével mentünk az öltözőbe. A szünetet követően aztán kidomborodott a nagyobb tudásunk. A srácok mindent bele adtak, küzdöttek hajtottak, mentek előre. Szép támadásokat vezettek, így hamar megfordítottuk az állást. Az is belefért ebbe a találkozóba, hogy számtalan helyzetet elpuskáztunk, és egy büntetőnk is kimaradt. Ettől függetlenül tapsot érdemelnek a gyerekek.

U16

Selyem Nándor alakultára a Loki Focisuli elleni győzelem után a listavezető Cigánd várt a hét utolsó napján. A szabolcsiak próbálták nyomás alá helyezni csapatunkat, de a fiúk állták a sarat, ennek ellenére a 33. percben hátrányba kerültek. Fordulás után ellépett a Cigánd, kétszer vették be Dán Zsombor kapuját. Veres Alexander révén visszajöttek a meccsbe a Selyem-tanítványok, ám a vendégek hamarosan visszaállították a háromgólos különbséget. Csapatunk nagy erőket mozgósított, hogy legalább az egyik pontot megmentse, Bodea Dávid kétszer is megzörgette a hálót, de az egyenlítés már nem jött össze.

MLSZ Regionális U16 Északkelet Alapszakasz 4. forduló

DSI Debrecen – Cigánd: 3-4 (0-1)

DSI Debrecen: Dán – Lengyel, Farkas (Finta 54’), Fehér, Kicsák, Veres, Salánki (Tuss 63’), Varga, Márton (Filep 63’), Keczán, Bodea

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Veres 60’, Bodea 69’, 85’

Selyem Nándor: Sajnos nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, vereség lett a vége. Már az első félidőben vezettek a borsodiak, jelentős előnnyel. Szünet után a három nullról sikerült felzárkóznunk. Ekkor nyomtunk rendesen, számtalan helyzetünk akadt, de mégis a Cigánd szerzett gólt. kettőt még sikerült nekünk is, de egyenlíteni már nem tudtunk. Pedig a döntetlen igazságosabb lett volna.

U15

Nagy pofonba szaladtak bele előző héten Cseke Bence fiai, egy nyolcast kaptak a Miskolc otthonában. Ezt a fiaskót szerették volna feledtetni srácaink pénteken és a Tiszaújváros ellen megduplázni győzelmeik számát. Ennek szellemében kezdték a mérkőzést, amint útjára indult a labda, szervezetten és fegyelmezetten futballoztak. A kombinatív játék hamar meg is hozta eredményét, a 9. percben Gercsák András mattolta a védelmet, majd az első félidő derekánál Nagy Lőrinc villant és duplázta meg az előnyt. Szünet után is szemre tetszetősen játszott csapatunk, bár a vendégek próbáltak visszajönni a meccsbe, a védelem ezen a napon tökéletesen működött. A 79. minutumban végleg eldőlt a párharc, Farkas Dávid bebiztosította csapatunk győzelmét.

MLSZ regionális U15 alap Északkeleti csoport 5. forduló

DSI Debrecen – Tiszaújváros: 3-0 (2-0)

DSI Debrecen: Bíró – Bihari (Sápi 68’), Dely (Farkas 68’), Gercsák, Tóth B., Lehner, Baranyai, Fekete, Egeresi, Pásztor, Nagy L.

Edző: Cseke Bence

Gólszerzők: Gercsák 9’, Nagy L. 16’, Farkas 79’

Cseke Bence: A múltheti súlyos fiaskót sikerült elfelejtetni ezen a délutánon. Tudtuk, hogy a borsodi ellenfél veszélyes, de készültünk rá. Végig kézben tartottuk a mérkőzést, akár több gólt is szerezhettünk volna, de így sem vagyok elégedetlen. Valamivel szebb hétvégénk lesz, mint egy héttel ezelőtt.

U14

Nem akármilyen teljesítménnyel tért vissza a győztes útra Győrösi Péter legénysége, ugyanis az előző fordulóban 17-et vágtak a városi rivális, Bestrong kapujába. Szombaton csapatunk a Balmazújváros vendégeként folytatta a pontvadászatot. Az első félidőben nem találtak fogást egymáson a csapatok, így gól nélkül ért véget a játékrész. Szünet után viszont egyértelműen együttesünk dominált, és a kezdés után nem sokkal Vasas Levente meg is szerezte a vezetést. A házigazdák is betaláltak, ám szépséghiba, hogy saját kapujukba tették. A jó játék a 70. minutumban ismét eredményességgel párosult, ekkor Pénzes Zoltán zörgette meg a hálót. Négy perc múlva kialakult a végeredmény, Bartók Bulcsú is feliratkozott a gólszerzők közé.

MLSZ regionális U14 alap Északkeleti "B" csoport 5. forduló

Balmazújváros – DSI Debrecen: 0-4 (0-0)

DSI Debrecen: Kovács-Vitéz – Holhós (Horváth 71’), Vasas, Szilágyi, Pénzes, Magyari, Varga, Milbik (Bartók 71’), Mráz (Csáki 67’), Tóth K., Bendik

Edző: Győrösi Péter

Gólszerzők: Vasas 41’, Bőr 53’ (öngól), Pénzes 70’, Bartók 74’

Győrösi Péter: A második félidei kiváló, gólerős játékunkkal győztünk idegenben. Balmazújvárosban nem sokszor érnek el sikereket a vendég csapatok, mi most erre alaposan rácáfoltunk. Az első játékrészben még döcögött a szekér, de a szünet után szebbnél szebb gólokat rúgtunk. Mindkét csapatnak gratulálok, a sajátomnak különösen.

U13

Szabó Imre srácai előző héten nyolcat vágtak a Csengernek, erre vasárnap még rátettek egy lapáttal, még nagyobb arányban nyerték meg a Nyírbátor elleni párharcot. Már az első negyedben is ifjoncaink játszottak fölényben, ám a gólok számában ez nem mutatkozott meg, ugyanis csak egyszer sikerült bevenni a szabolcsiak kapuját. A második negyedben már hatékonyabbak voltak a Szabó-tanítványok, négyszer mattolták a zöld-fehér védelmet. Ekkor már zsebben volt a győzelem, de ifjoncaink nem ültek rá az eredményre, továbbra is nagy elánnal rohamozták a kaput. Az utolsó két etapban még hétszer zörgették meg a hálót és arattak kiütéses győzelmet.

MLSZ Regionális U13 Északkelet Alapszakasz 3. forduló

Nyírbátor – DSI Debrecen: 0-13 (0-1, 0-4, 0-2, 0-5)

DSI Debrecen: Bóné – Tóth Ni., Tóth Ná., Szűcs, Simon, Nagy G., Nagy R., Kakó, Török

Cserék: Melczer, Sipos, Aukszi, Illés, Kiss Cs., Müller

Edző: Szabó Imre

Gólszerzők: Nagy R. 19’, Török 24’, Tóth Ni. 32’, 37’, Nagy G. 35’, Müller 47’, Melczer 54’, 57’, 71’, 79’, Kiss Cs. 68’, Aukszi 69’, Kakó 78’

Szabó Imre: Ezen napon gólkülönbséget javítottunk. Azt kell mondanom, nem volt nagy sportértéke a találkozónak. Mindenkinek lehetőséget tudtam adni, azoknak is, akik eddig kevesebb szerepet kaptak, ők is nagyszerűen helyt álltak. Gratulálok a srácoknak.

U12

Alaposan megszórta egy hete Makra Béla legénysége a Csengert, a szabolcsi alakulat védelmének 17 alkalommal kellett kapitulálnia. A következő fordulóban a Nyírbátor otthonában szerették volna megduplázni győzelmeik számát ifjoncaink. Ennek szellemében kezdték a mérkőzést az első perctől jó ritmusban és kombinatívan futballoztak. A szép játék helyzeteket eredményezett, amelyekből az első két negyedben hármat ki is használtak a srácok. A harmadik etapban még hatékonyabb volt a támadójáték, négy szer is mattolták a védelmet. A zárónegyben is a Makra-tanítványok domináltak, ám ebben a játékrészben már nem sikerült növelni a gólok számát, így 7-0 lett a vége.

MLSZ Regionális U12 Északkelet Alapszakasz 3. forduló

Nyírbátor – DSI Debrecen: 0-7 (0-1, 0-2, 0-4, 0-0)

DSI Debrecen: Vékony – Benedek, Váradi, Ó. Nagy, Mclean, Kecskés, Linzenbold, Orbán, Nagy D.

Cserék: Hermann, Sándor, Molnár, Minárcsik, Bátori

Edző: Makra Béla

Gólszerzők: Orbán 12’, Linzenbold 27’, Hermann 35’, Ó. Nagy 47’, Váradi 53’, Mclean 55’, Bátori 57’

Makra Béla: Amikor sok gólt lő a csapat, az edzőnek egy rossz szava sem lehet. Így van ez most is. A gyerekek mind a négy negyedben odatették magukat, kiváló, kombinatív focit mutattak be. Akár kétszámjegyű is lehetett volna a sikerünk, de így is elégedettek vagyunk, elismerés jár a fiúknak.


Majdnem tökéletes hétvége

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK