U12-es labdarúgó csapatunk Péntek Zsigmond duplájával és Molnár László góljával győzte le a Hajdúszoboszlót.

Az egyik legnehezebb feladat várt szerdán Makra Béla tanítványaira, akik a makulátlan mérleggel rendelkező Hajdúszoboszlót fogadták. Ifjoncaink azzal a céllal léptek pályára, hogy megtörik a fürdővárosiak sorozatát, a saját jó szériájukat pedig folytatják.

Nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a csapatok, utánpótlás szinten egy jó iramú mérkőzést láthattak, akik kilátogattak az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumba. Egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, ám az első negyedben érintetlenek maradtak a kapuk. A második elején megtört a jég, Péntek Zsigmond a 22. percben csapatunkat juttatta előnyhöz. A játékrész letelte előtt viszont egalizáltak a kék-fehérek.

A harmadik etapban sem csökkent az iram, mindkét oldalon adódtak helyzetek, szerencsére fiataljaink értékesítettek ezekből egyet, az 57. percben Péntek Zsigmond vette be a vendégek kapuját. A záró negyed elején dőlt el végleg a párharc, a 65. minutumban Molnár László találatával 3-1-re nyert csapatunk.

MLSZ Regionális U12 Északkelet Alapszakasz 6. forduló

DSI Debrecen – Hajdúszoboszló: 3-1 (0-0, 1-1, 1-0, 1-0)

DSI Debrecen: Vékony – Váradi, Ó. Nagy, Molnár, Kecskés, Péntek, Orbán, Benedek, Nagy D.

Cserék: Sándor, Hermann, Nagy Z. Kovács

Edző: Makra Béla

Gólszerzők: Molnár 22’, 65’, Péntek 57’

Makra Béla: Tudtuk, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés, ugyanis ellenfelünk még százszázalékos az idei bajnokságban. De jó pár nagyszerű egyéni teljesítménynek köszönhetően sikerült megnyernünk a rangadót. Játékban akadtak még hibák, de így voltak helyzeteink, melyekből hármat értékesítettünk. Négy nap alatt zsinórban hét meccset nyertünk, közte két rangadót is behúztunk. Gratulálok a srácoknak, büszke vagyok rájuk.


Legyőztük a veretlent

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK