A DLA mindkét meccsről elvitte a három pontot.

Tarpai fellépés várt U17-es és U19-es labdarúgóinkra, a mindkét korosztályban az ezüstérmes pozícióban tanyázó DSC-SI újabb győzelmeket zsebelt be. Legidősebb csapatunk kétgólos vezetést harcolt ki a szünetre, majd a második félidőben jött a hazai szépítés, de az egyenlítésre már nem futotta a tarpaiak erejéből. A Jankovics Sándor által irányított U17-esek is hozták, amit vártunk, a vége sima 6-2 ide. Fiatalabb labdarúgóink hazai pályán léptek pályára, a DLA ellen nem jött össze a pontszerzés. 

 

 

 

 

 

 

Eredmények:

20. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - DLA  0 – 3 (0-1)

Edző: Balogh József

Értékelés:,, Sajnos az a realitás hogy a vendégcsapat teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Sem védekezésben sem pedig támadásban nem nyújtottunk megfelelő teljesítményt. A vendégek sokkal jobban akarták a győzelmet. Az első félidőben inkább mi domináltunk, több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, de a kapu előtt gyámoltalanok voltunk. Majd fokozatosan visszaesett a játékunk. A második félidőben tovább romlott a teljesítményünk és onnan már nem volt visszaút. Gyorsan rendet kell tenni a fejekben, mert rossz passzban vagyunk!”

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

DSC-SI - DLA  1 – 4 (1-3)

Gólszerző: Bagi Bence

Edző: Szabó János

Értékelés:,, A vereség ellenére nem vagyok elkeseredve, játékban abszolút partnerei voltunk a DLA-nak, apróságokon múlt, hogy ez eredményességben nem mutatkozott meg. 2:1-es hátránynál nyomást tudtunk gyakorolni ellenfelünkre, benne volt a levegőben, hogy egyenlítünk, többször is a kapufát találtuk el, de egy szabadrúgás után ismét gólt kaptunk. Úgy gondolom, ha döntetlennel megyünk szünetre, pontot, esetleg pontokat szerezhettünk volna, mindenesetre több volt ebben a mérkőzésben. Bizakodó vagyok, úgy érzem, jó úton járunk, ha hibáinkat javítani tudjuk, eredményesek leszünk.”

 

20. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

Tarpa - DSC-SI  2 – 6 (0-3)

Gólszerző: Spitzmüller Levente (3), Nagy Dániel, Asztalos Márton, Nemes Zétény

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Az első perctől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, feltoltuk a védelmünket, letámadtuk ellenfelünket, fölényben futballoztunk. Többször megbontottuk a védelmüket, mögéjük tudtunk kerülni, jól sikerültek a beadások, középen tökéletes ütemben érkeztek a játékosok. Sok helyzetet kidolgoztunk, ezekből hármat értékesíteni tudtunk, ezzel mondhatjuk, le is zártuk a mérkőzést. Háromgólos vezetésünk után kicsit leült a játékunk, de szünet után beindult ismét a gépezet, felpörögtünk és a második félidőben megdupláztuk az előnyünket. 6:0-nál, gondolva a következő mérkőzésre, a meghatározó játékosokat lecseréltem, viszont akik pályára léptek, most nem tudták felvenni a játék ritmusát. A végén figyelmetlenek voltunk, két elkerülhető gólt kaptunk. Összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, az első félidőben úgy játszottunk, ahogy egy második helyen lévő csapatnak illik futballoznia. Győzelmünk nagyobb arányú is lehetett volna, de nem vagyok telhetetlen, örülök, hogy egy agresszívan, időnként a durvaság határán játszó Tarpa ellen begyűjtöttük a három pontot. Gratulálok a csapatnak a jó és eredményes játékhoz, a győzelemhez.”

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

Tarpa - DSC-SI  1 – 2 (0-2)

Gólszerző: Varga Antal, Szabó Lajos Mátyás

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, de fokozatosan javult a teljesítményünk, átvettük a játék irányítását, fölényben futballoztunk, helyzeteket dolgoztunk ki és kétgólos előnnyel zártuk az első játékrészt. Szünet után mintha az öltözőben maradtunk volna, nem találtuk a játékunkat, de rendeztük a sorokat. Összességében megérdemelten szereztük meg a három pontot, győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, fegyelmezett csapatjátékunk eredményezte a sikert. Gratulálok a játékosoknak a jó és eredményes játékhoz."

Két csapatunk továbbra is a dobogó második fokán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK