A DSI Debrecen gátasa tekintett vissza az elmúlt hónapokra, aki úgy fogalmazott, mindazt a munkát, amit edzőjével elterveztek, sikerült elvégezni.

A mögöttünk hagyott héten lezárult atlétáink téli felkészülése, pénteken rúdugrónk, Klekner Hanga már megkezdte a fedettpályás szezont, aki meg is nyerte idei első versenyét. Kerekes Gréta is túl van a munka nehezén, bár elmondása szerint, nem volt zavartalan a felkészülése. – November elején még voltak kétségeim az alapozást illetően, ugyanis a budapesti világbajnokság előtt volt egy makacs sérülésem, mely elég lassan jött helyre. Annyira fájt a lábam, hogy nem is nagyon tudtam gátazni, így az edzésprogramot is úgy építettük fel, hogy fokozatosan terheltük. Hál Istennek mindez már a múlté, teljes értékű munkát tudok végezni, amit elterveztünk, azt sikerült elvégezni, abszolút pozitívan várom a fedettpályás szezont – tekintett vissza az elmúlt hónapokra a 60 gát hatszoros fedettpályás bajnoka.

2024 az olimpia éve, ám az ötkarikás játékok miatt, edzőjével, ifj. Tomhauser Istvánnal nem változtattak az edzésprogramon. – Sokan esnek abba a hibába, hogy az olimpia évében egész másképp készülnek, mi viszont próbáltuk tartani magunkat a tavalyihoz. A 2023-as fedettpályás eredmények is bizonyították, jó munkát végeztünk, így nem változtattunk. Nem lesz könnyű überelni az álomszerű előző évet, de nem is ezen van a hangsúly. Nyilván vannak a fejemben számok, de nem akarok magamra terhet tenni, ugyan úgy állok a fedettpályához, mint tavaly. Most is csak magamra koncentrálok, fontos, hogy mentálisan legyek rendben, élvezzem a futást. Január 27-én Nyíregyházán állok rajthoz, ahogy a korábbi években, idén is síkon kezdek, ezt követően pedig már hazai és nemzetközi versenyeken már 60 gáton fogok futni. Szeretném 8 másodpercen belül megállítani az órát, ha ez sikerül, elmondhatom, hogy szintet léptem – zárta gondolatait Kerekes Gréta.


Kerekes Gréta: „abszolút pozitívan várom a fedettpályás szezont”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK