A kilenc régióban összesen 288 úszó szerepel a programban.

Négy korosztályban (2004, 2005, 2006, 2007) régiónként 16-16 lány és fiú vesz részt a Magyar Úszó Szövetség Jövő Bajnokai Programjában. Örömteli, hogy országos szinten a 2004-es születésűeknél a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola tehetsége, Zombori-Szalontai Ferenc gyűjtötte be az utánpótlás országos bajnokságon a legtöbb pontot, hiszen a júniusi, kecskeméti serdülő ob-n négy szám fináléjában is érdekelt volt. Az előfutamban úszott idejéhez képest közel fél másodperccel teljesített jobban a 100 mell döntőjében (1:06.07), amivel elsőként állította meg az órát, míg 200 méter mellen is remekelt, ahol végül másodikként csapott célba. A cívisvárosi fiatalember a két érem mellett egy ötödik (200 vegyes) és egy hatodik (50 mell) helynek is örülhetett.

Mindemellett a lengyelországi Oswiecimben megrendezett 4 Nemzet Utánpótlás Úszóversenyen is nagyszerűen úszott, itt 100 mellen első, 200 méter mellen második, míg 50 méter mellen a harmadik helyen végzett.

Örömteli, hogy a korábbi évek munkájának is érnek már a gyümölcsei, hiszen Zombori-Szalontai Ferenc mellett gondoljunk csak a nyíltvízi ifjúsági Európa-bajnokságon idén aranyérmet szerző Gál Kincsőre.

Új hullámon a debreceni úszósport!

A kezdetekkor feszült uszodai légkör mára egységgé érett, a résztvevők együtt tudnak gondolkodni, az eredmények jönnek, a rendszer pedig tovább csiszolódik. Az úszás, mint zászlóshajó stabil lábakon áll, amiből mindenki kedvezően tud építkezni.  

A Debreceni Sportuszoda vízfelületén a lakosság mellett továbbra is négy sportág, az úszás, a vízilabda, a triatlon és az uszonyosúszás osztozkodik, akik az eredményeket tekintve is egyre javuló hatékonysággal tudnak együtt dolgozni, közös célokkal.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszószakosztályának vezetője, Bodor Richárd szerint a folyamatosan épülő rendszer mérföldkőhöz érkezett:

"Úgy érzem, most jött el az a pont, amikor az egyenként is erős uszodai sportágak közös nevezőt találnak, olyan uszodai rendszer alakult ki, amiben az úszást mindenki számára alap sportágként kezelve joggal várhatjuk a tovább javuló eredményeket. Megnyugtató és egyben inspiráló olyan környezetben dolgozni, amit az amúgy külön-külön szervezetben dolgozó edzők és versenyzők megegyező elvei működtetnek, mostanra ide jutottunk a szűkös vízfelület ellenére is. Természetesen van még mit csiszolni, azon dolgozunk, hogy az általunk működtetett úszásoktatási rendszer még jobban kiszolgálja az úszás mellett a többi sportágakat is."

 

Fotó: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott facebook oldal

Jövő Bajnokai Program: Korcsoportjában Zombori-Szalontai Ferenc lett a legeredményesebb!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK