A bajnokságban egyedüliként továbbra is százszázalékos a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U19-es labdarúgó csapata.

Megszerezte második győzelmét a DSC-SI U13-as gárdája, akik az egy évvel idősebbek pontvadászatában vitézkednek. Bihari Csanád csapata szinte már az első félidőben eldöntötte a Nagyrábé elleni meccset. Minimális előny után gólparádét rendezett a második felvonásban Szabó János együttese a Mátészalka ellen, míg az U15-ös összecsapáson megosztozott a pontokon a DSC-SI. A mesterhármasig jutó Borsi László vezérletével 6-0-ra nyertek az U17-eseink a szabolcsi megyeszékhelyen, a két évvel idősebbeknél pedig Spitzmüller Levente a hajrában döntötte el az addig 1-1-re álló meccset.

 

Eredmények:

3. forduló

Megyei U-14 B csoport

DSC-SI - Nagyrábé 4 – 1 (3-0)

Gólszerző: Kiss Imre Márk (2), Burai Csanád, Szücs Roland

Edző: Bihari Csanád

Értékelés:,, Az első percben megszerzett vezetés után könnyű mérkőzésre váltott a találkozó és sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket az egész meccs folyamán, amiből négyet sikerült gólra váltani. Az eredmény lehetett volna kétszámjegyű is, de a helyzetkihasználáson még van mit javítani, mindenesetre gratuláltam a játékosoknak, hiszen újabb győzelmet arattunk!

 

4. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet

DSC-SI - Mátészalka 6 – 2 (1-0)

Gólszerző: Varga Róbert (3), Varga Zoltán, Kalmár Miklós, Kerezsi Kevin

Edző: Szabó János

Értékelés:,, 

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék képe, bár nekünk adódtak nagyobb és több helyzetünk is. Végül egy büntető értékesítésével sikerült megszereznünk a vezetést, de nem lehettünk nyugodtak, mert az ellenfelünk veszélyesen és ügyesen játszott. A második félidőben viszont remek fél órát produkáltak a srácok és gólparádét rendeztek ez idő alatt. Sajnálom, hogy a végén kiengedtünk és nem tudtuk lehozni kapott gól nélkül a találkozót. Gratulálok a csapatomnak a magabiztos győzelemért. Csak így tovább fiúk.

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

DSC-SI - Mátészalka 2 – 2 (1-1)

Gólszerző: Lukács Dániel, Reszegi Márk

Edző: Balogh József

Értékelés:,, Küzdelmes mérkőzésen egy jó erőkből álló Mátészalka ellen sikerült döntetlent játszani. Zárt védekezésből próbáltunk minél gyorsabban átmenni támadásba, illetve annyiban változtattunk az előző mérkőzésekhez képest, hogy a csapat védekezését feljebb toltuk. Ennek meg is lett az eredménye mert egy középpályán szerzett labdából sikerült megszerezni a vezetést. A vendégcsapat gyors szélső játékát kicsit nehézkesen reagáltunk le az egész első félidő alatt. A szünet után is nagy akarattal és fegyelmezetten játszott a csapat, aminek kimondottan örültem! Igazságos döntetlen született egy küzdelmes mérkőzésen.

 

4. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

FILO SE - DSC-SI  0 – 6 (0-4)

Gólszerző: Borsi László (3), Nagy Gergő, Nagy Ákos, Németh Kristóf

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Nagyszerűen játszottunk az egész mérkőzésen, letámadtuk ellenfelünket, labdaszerzések után szép akciókat vezettünk, sok helyzetet kidolgoztunk. Lehetőségeink közül hatot gólra is tudtunk váltani. A támadások mellett a védekezésre is odafigyeltünk, labdavesztések után hamar visszazártunk, leszűkítettük a területeket, lezártuk a passzsávokat. Kiemelném két belső védőnk teljesítményét, hatékonyan szűrték a FILO támadásait. Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, csapatként funkcionáltunk, ha a helyzeteinket jobb százalékban használjuk ki, nagyobb arányban is győzhettünk volna. Gratulálok a fiúknak, mindent megtettek, hogy elhozzuk a három pontot. Egyre többet látok viszont azokból a dolgokból, amiket edzéseken gyakorlunk, bízok benne, ez a tendencia folytatódni fog.

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

FILO SE - DSC-SI  1 – 2 (1-1)

Gólszerző: Gál András, Spitzmüller Levente

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Nehéz, izgalmas, élvezetes mérkőzést játszottunk, mindkét oldalon voltak helyzetek. Sikerült megszereznünk a vezetést, ez kicsit megnyugtatott minket, bár a FILO szünet előtt kiegyenlített. A fiúk odatették magukat, nagy akarattal futballoztak és végül sikerült megszereznünk a győzelmet. Szervezettek voltunk, úgy gondolom, gyors, jól kivitelezett kontráinknak köszönhetően megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak a jó játékhoz és a győzelemhez. Történt egy sajnálatos eset, ellenfelünk kapusa ütközött a játékosunkkal, ami után mentő vitte körházba. Teljesen vétlen ütközés volt, mindkét játékos a labdát nézte, minél gyorsabb felépülést kívánunk a FILO kapusának.

Hat pont Nyíregyházáról!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK