Az EYOF atlétikai versenyeit a szakadó eső miatt félbeszakították, így elmaradt a női 2000 méteres akadályfutás mindkét előfutama.

Kedden délelőtt rendezték volna a női 2000 méteres akadályfutás selejtezőjét. A húsz fős mezőnyt két tízes csoportra osztották, a DSI Debrecen magyar bajnoka, Kuszkó Lara pedig az első futamban állt volna rajthoz.

Suba László tanítványa 10 óra 10 perckor rajtolt volna el, de a szakadó eső miatt megszakították az aznapi versenyt. Az új rajtra 11:40-kor került volna sor, ám másfél órát megint csúsztatták, így a lányok harmadjára voltak kénytelenek bemelegíteni. Az égi áldás azonban nem csillapodott, ezért a szervezők úgy döntöttek, elmaradnak az előfutamok, csütörtökön mind a húsz atléta ott lehet a döntőben. Egyelőre úgy néz ki, a finálét 27-én 19:10-kor fogják megrendezni.


Futás nélkül döntőben Kuszkó Lara

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK