Nem sikerült pontot szerezni labdarúgóinknak Balmazújvárosban.

Az újvárosi mérkőzéseken vesztesen hagyták el a pályát együtteseink, míg a fiatalabbaknál az egyaránt listavezető HTE sima győzelmet aratott az U14-es meccsen, az egy évvel idősebbeknél viszont hátrányból egyenlített a DSC-SI.

 Eredmények:

25. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - HTE 0 – 8 (0-5)

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Papírforma vereséget szenvedtünk a bajnokság legjobb csapatától, bár a mérkőzés után kicsit bosszankodtam, mert lehetett volna kevesebb is a kapott góljaink száma, volt néhány elkerülhető a nyolcból. Túlságosan tiszteltük az ellenfelünket, a párharcokba nem úgy mentünk bele, ahogy az elvárható lenne. A második játékrészben kicsit masszívabbak lettünk, agresszívabban játszottunk. Teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót az Olasz Focisuli, sokkal jobb csapat, mint mi.

 U-15 II. osztály Észak-Kelet

DSC-SI - HTE 2 – 2 (1-2)

Gólszerző: Dihen Hunor, Szutor Tamás

Edző: Benczik Zsolt

Értékelés:,, Egy nehéz, kiélezett mérkőzést játszottunk a bajnoki címre esélyes Olasz Focisuli ellen. Végig nagy lelkesedéssel, nagyon koncentráltan és szervezetten játszottunk, a játékosok nagyon felszívták magukat erre a találkozóra. Talán meg is leptük ellenfelünket az agresszív játékunkkal. Átadtuk a területet, próbáltunk biztos védekezésből támadásokat vezetni. Sikerült megszereznünk a vezetést, de ellenfelünk az első félidő közepén két perc alatt megfordította az állást. A második játékrész elején kaptunk egy jogos tizenegyest, amit értékesíteni tudtunk. A hátralévő időben teljesen a védekezésre figyeltünk, vigyáztunk az egy pontra, igaz kellett hozzá némi szerencse is, de sikerült megőriznünk. Mindenképp bravúrnak számít a döntetlen, a bajnokság legjobb csapata ellen tudtunk itthon tartani egy pontot. Gratulálok az egész csapatnak a teljesítményhez és a játékhoz való hozzáálláshoz.

 

28. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

Balmazújváros – DSC-SI 1 – 0 (1-0)

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Nehéz ilyen mérkőzés után mit mondani. Az egész találkozón fölényben játszottunk, irányítottuk a játékot, számtalan helyzetet kidolgoztunk, de nem sikerült betalálni a kapuba, még büntetőt is hibáztunk. Ellenfelünk egyszer jutott el a kapunkig és be is talált. Sajnos elveszítettünk egy nagyon fontos három pontot, több botlás már nem fér bele, ha meg akarjuk tartani a második helyünket a hátralévő fordulókban.

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

Balmazújváros – DSC-SI 2 – 0 (1-0)

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Ahhoz, hogy egy csapat győzzön, elengedhetetlen az akarat, ez pedig hiányzott nálunk, így vereséget is szenvedtünk. Az nem mentség, hogy voltak hiányzóink, úgy kell pályára lépni minden mérkőzésen, hogy mindent megteszünk a jó szereplés érdekében. Az első félidei teljesítményre nehéz szavakat találni, hiába volt meg a fogadkozás az öltözőben, a pályán ebből semmi nem látszott. A második játékrészben volt némi javulás, helyzetünk is akadt, de a Balmazújvárosnak is voltak lehetőségeik. Azt kell mondjam, teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést ellenfelünk. "

 

 

 

 

 

Fordulatos meccsen játszott döntetlent U15-ös csapatunk

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK