A harminc fős fináléban öt magyar versenyzőért szoríthatunk, ami rekordnak számít. A mieinken kívül az oroszok a spanyolok és az olaszok három-három triatlonossal képviseltetik magukat a döntőben.

A törökországi Alanyában harminckét ország mintegy 90 triatlonos hölgye vágott neki a küzdelmeknek a selejtezőben. Az egyaránt 30 fős csoportokból az első kilenc, továbbá a három legjobb időeredménnyel rendelkező fiatal szerzett jogot a fináléban való indulásra. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola két tehetsége, Dobi Lili és a még serdülő Pusztai Dóra egyaránt remekelt. Előbbi az első, míg utóbbi az ötödik helyen végzett csoportjában az 500 méter úszás, 12 km kerékpározás és 3,5 km futás után. A DSC-SI triatlonistáin kívül Baier Zsófia, Nádas Romina és Papp Laura jutott még be a szombati döntőbe, melyet magyar idő szerint 8.45-től rendeznek.  

Pap Zsolt a DSC-SI triatlon szakosztályvezetője elmondta:,, Az ifjúsági Európa-bajnokságok történetében nem volt még példa arra, hogy egy nemzet öt versenyzője is ott legyen a döntőben, úgyhogy ez már önmagában egy óriási siker. Ez a korosztályunk nagyon erős, nem túlzás, ha azt mondom, Európában magasan a legerősebbek vagyunk. Ráadásul az öt döntős lány közül ketten még serülő korúak, ami azért biztató, mert ők a következő két évben még az ifik között versenyezhetnek. Úgyhogy ebből a szempontból nagyon büszkék vagyunk Dórira. Dobi Lili a legjobb időt érte el, de hiba lenne azt gondolni, hogy ő az első számú favorit, hiszen a dobogóra esélyesek közül többen is taktikáztak, és csak arra figyeltek, hogy meglegyen a továbbjutás. Azt gondolom, hogy öt-hat sportoló -köztük Lili- között dől majd el az Európa-bajnoki cím sorsa.- zárta gondolatait Pap Zsolt.     

Dobi Lili és Pusztai Dóra is döntős az Ifjúsági Triatlon Eb-n

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK