A VeloParkban kialakított cyclo-cross pályán tesztelhették magukat a Magyar Kupa résztvevői szombaton, míg vasárnap a kellőképp nemzetközire sikerült, hazánkban első ízben, UCI által is bejegyzett (C2) CX versenyen bizonyíthatták felkészültségüket az indulók.

A szervezők mindent megtettek, hogy kellően feladja a leckét a sportolóknak az alföldi cyclo-cross, így hirtelen leborítókkal, „vizesárokkal”, dagonyával, meredek oldalfalakkal, homokággyal, rámpákkal tűzdelt körök ették a pulzust és a tartalékokat. Több versenyzőt megkérdezve, a „nehéz” (és ilyen- olyan szinonimái) volt a legtöbbet elhangzó válasz.

A szombat reggel ködösen, szitáló esőben indult, de mire a versenyek elindultak, felszállt a köd és az eső is alábbhagyott, majd megállt. A csapatok szép számmal jelen voltak és szlovák fiatalok is tiszteletüket tették. A versenyt az U9 és WU9 versenyzők kezdték az ún. mini pályán, ahol a két legfiatalabb induló 5 esztendős volt. Katona Attila, a DKSI sportolója második helyen végzett!

Őket követte a „kis pályán” köröző U11, WU11, U13 és WU13 mezőny, ahol a debreceniek keményen küzdöttek, tisztesen helytálltak; sajnos a dobogó most elmaradt.

A következő etap a „nagy pályán” zajlott (U15, WU15, U17, WU17, ahol már az elején ellépett az U17-es Gyetkó Dániel és Vizi Gáspár, akik előnyüket megőrizve, ebben a sorrendben hozták el az aranyat és ezüstöt a DSI-nek, míg az U15-ös fiúknál ifj. Kovács Béla (Öcsi) szerezte meg az aranyat, előkelő, abszolút 5. hellyel.

Szintén a nagy pályán körözött a hobbi felnőtt férfi kategória, a Master3 és Master4, majd a verseny záróakkordja a Master1 és Master2-es versenyzők összecsapása volt.

Vasárnapra az egész estés eső megtette a hatását, amiből még a reggeli edzőkörökre is maradt egy kevés. A pálya kellőképp felázott és a domboldalakban lévő kaptatók és lefordítók még izgalmasabbá tették a versenyt. A WU19, U19, WElit és Elit korcsoportok/kategóriák külön kerültek indításra. A C2-es versenyre nagyarányban érkeztek belga, szlovák, román és lengyel versenyzők is, akik kemény ellenfelek voltak a műfaj hazai résztvevőinek. Általánosságban elmondható, hogy a mély és régrőlfakadó CX gyökerekkel rendelkező, főleg belga és szlovák versenyzők uralták a pályát, de hazai versenyzőink is tisztesen helytálltak. WU19-ben Bruchner Regina (GreenZone ZKSE) második, Mudra Málna (Green Riders) harmadik helyen végzett. A felnőtt férfiaknál Valent Mák (Epronex) az erős mezőnyben az előkelő negyedik helyet szerezte meg.

A versenyen készült fotók az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:

https://www.debrecenisportcentrum.hu/galeria.php?mappa=1476

Forrás: dksi.hu


CX hétvége esővel, remek futamokkal

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK