Nem sikerült meglepetést szereznie a Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI együttesének az U16-os EYBL döntőjének harmadik játéknapján.

Az ellenfél a mindezidáig veretlen finn BC Muki csapata volt, akik a hazaiak ellen is meggyőző játékkal rukkoltak elő, s érvényesítve a papírformát, magabiztosan győzték le Ráthonyi Tamás fiait.

A finn csapat második mérkőzése volt a DKA-DSI elleni a nap folyamán, hiszen szombati első meccsükön a magyar bajnokság egyik kiemelkedő csapatát, a Szolnokot fektették két vállra. Az első negyedben még úgy-ahogy tudták tartani a lépést Tóth Bencéék, bár már tíz egységnyi is volt a különbség, egy nagyszerű hajrával csak négy ponttal vezettek a finnek. A második negyed a hajdúságiaknak maga volt a rémálom, egyszerűen semmi sem akart összejönni. A fizikálisan és technikailag jóval képzettebb északiak rendre megálljt parancsoltak a debreceni próbálkozásoknak, s a félidőre gyakorlatilag eldöntötték a találkozót.

A második félidőben az edzői stábok még bátrabban forgathatták csapataikat, mindkét oldalon mindenki játéklehetőséget kapott. A debreceniek kulcsjátékosai nem voltak kénytelenek újabb 30-35 perc körüli játékidőt a pályán tölteni, így a mindent eldöntő, Szolnoki Olaj KK elleni vasárnapi mérkőzésre talán még tartalékolni is tudtak. A vége 33 pontos vendég siker lett, de szomorkodásra semmi ok, hiszen a finn csapat láthatóan más kategóriát képvisel a torna csapataihoz képest. Ha holnap 15 órától kezdődő hazai rangadón Gáspár Mátyásék győznek, úgy kvalifikálják magukat a sorozat szuperdöntőjére, ahol Európa nyolc legjobb csapata szerepel majd.

Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI – BC Muki 48-81 (21-25, 3-22, 15-19, 9-15)

DKA-DSI: Vezendi 6, Sólyom 1, Csomor 5, Balázs D.9, Gáspár 10 cserék: Tóth 10/6, Virágh 5,  Kálmán 4, Pór -, Kovács B.2., Valner -, Nemes -.

edzők: Ráthonyi Tamás, Kádár Tamás

Ráthonyi Tamás: Ez a csapat teljesen más dimenzióban kosárlabdázik, sajnos az eredmény tükrözi a valóságot. Képzettek, gyorsak, erőszakosak és fizikailag jóval előttünk tartanak, ma példát kaptunk abból, hogy hogyan kell kosárlabdázni. Nem szabad letörnünk, hiszen holnap a Szolnok ellen a továbbjutásért játszhatunk, és ha jól játszunk, akkor szerintem le is tudjuk őket győzni.

Az U14-es EYBL Közép-európai döntőjének harmadik játéknapján a Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI a cseh USK Prága csapatával találkozott.

 A mérkőzést végig kézben tartva, végül meggyőző különbséggel nyertek Cserfalvi István fiai, így a tegnapi Cibona Zagreb elleni siker után, már két győzelemmel és egy vereséggel állnak.

Az előző két találkozóval ellentétben ezúttal nem maradtak az öltözőben a debreceniek, sőt kifejezetten jól kezdtek, Neuwirth Bencének mindössze két támadásra volt szüksége, hogy négy pontot szerezzen. A negyed derekáig fej-fej mellett haladtak az együttesek, ám ekkor állva hagyta ellenfelét a DKA-DSI, s a játékrész végére hat egységnyi különbséget sikerült kiharcolniuk. A folytatásban sem változott a játék képe, a csapatok nagyszerűen támadtak, bár pontatlanságok akadtak mindkét oldalon. Egyik csapat sem tudott hosszabb szériát produkálni, így a differencia a nagyszünetig már nem változott (44-38).

A fordulás után hosszú percekig nem találtak a gyűrűbe a cívisvárosiak, a vendégek pedig köszönték szépen, s egy 8-0 rohammal átvették a vezetést (44-46). Stupek Ádám törte meg a gólcsendet, de ezt követően továbbra is rendkívül kapkodó volt a játék. A hazaiak nyugodtak meg előbb, s egy 14-1-es futással újra megnyugtató előnyre tettek szert. A cseheknek a záró felvonásra már nem maradt annyi erejük, hogy felzárkózzanak, a debreceniek pedig taktikus játékkal tovább növelték a különbséget, s végül tizennyolc ponttal megnyerték az összecsapást. Nem szabad elmenni Neuwirth Bence brutális egyéni teljesítménye mellett sem, a balkezes center 36 pontja mellé leszedett 25 lepattanót is, mellyel az egész torna eddigi legjobb performanszával rukkolt elő.

Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI – USK Prague 79-61 (24-18, 20-20, 19-12, 16-11)

DKA-DSI: Horai -, Nemes 16, Somi 4, Petrikovits 9, Neuwirth 36 cserék: Stupek 8, Szabó -, Kalmár -, Czeglédi 2, Sass 2, Varga 2, Czövek -.

edzők: Cserfalvi István, Berényi Sándor

Cserfalvi István: Ma is egy nagyon jó csapattal találkoztunk, úgy gondolom, hogy nagy fegyvertény, hogy a másik csoportból érkező két gárdát le tudtuk győzni. Az utolsó negyedig végig nyílt volt a mérkőzés, de a végén bebiztosítottuk a győzelmet. Kellet egy-két jó egyéni teljesítmény is a sikerhez, Neuwirth kiemelkedően játszott ma is, de csapatként is jól működtünk együtt. Azért is értékes ez a két győzelem, mert a magyar bajnokság top csapatait győzték le ezek az együttesek, ezzel remélhetőleg még motiváltabbak lesznek a fiúk, és sikerül majd bejutnunk a magyar bajnokság nyolcas döntőjébe.

Bejött a papírforma, nyertek a finnek

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK