A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola fiataljai 4 arany- és 7 ezüstérmet szereztek Székesfehérváron.

A ,,királyok városában” nemcsak a felnőttek, hanem a serdülők is nagyszerűen szerepeltek a Csapatbajnokságon. A már-már kánikulai melegben az elmúlt évek legjobb eredményeit érték el versenyzőink, és az összesített csapatversenyben is kiválóan teljesítettek.

K.Szabó Gabriella duplázott, a 300m síkfutás mellett ugyanezen a távon gátfutásban is Ő bizonyult a leggyorsabbnak. Fodor Anna az ötös ugrás, míg Halász Kristóf a 300m versenyszáma után örülhetett az aranyéremnek.

A 4x100-as váltó a dobogó második fokára állhatott fel, és szintén ezüstöt hozott haza Petrozsényi Júlia (80m gátfutás), Fodor Anna (magasugrás), Kerekes Dominika (300m síkfutás), Szőke Balázs (3000m síkfutás), Hodossy  – Takács Sámuel (magasugrás) és Halász Kristóf (100m síkfutás).

Örömteli, hogy az összesített pontversenyben, akárcsak a lány csapatversenyben – 26 csapat közül – az előkelő harmadik helyen végzett a DSC-SI, míg a fiúk a hatodik pozícióban zártak, a 25 együttest felvonultató mezőnyben.

A jó szereplésnek köszönhetően több sportolónk is bízhat abban, hogy meghívást kap az U-16-os válogatott keretbe, amelyre szeptember 24-én, Nagyszombaton vár válogatott viadal. A csapat hirdetésre a hétvégi, Serdülő Összetett Bajnokság után kerül sor.

Serdülő Csapatbajnokság - Érmesek

Fodor Anna                       1. hely ötös ugrás (16.58)            Edző: Szabó Róbert

K. Szabó Gabriella           1. hely 300m gátfutás (44.59)    Edző: Perényi Gabriella

K. Szabó Gabriella           1. hely 300m síkfutás (40.87)      Edző: Perényi Gabriella

Halász Kristóf                    1. hely 300m síkfutás (36.43)      Edző: Perényi Gabriella

Petrozsényi Júlia             2. hely 80m gátfutás (12.10)       Edző: Perényi Gabriella

Fodor Anna                       2. hely magasugrás (161)             Edző: Szabó Róbert

Kerekes Dominika          2. hely 300m síkfutás (41.97)      Edző: Perényi Gabriella

Szőke Balázs                      2. hely 3000m síkfutás (9:25.88) Edző: K. Szabó Gábor

Hodossy  – Takács Sámuel 2. hely magasugrás (180)       Edző: Perényi Gabriella

Halász Kristóf                    2. hely 100m síkfutás (11.70)      Edző: Perényi Gabriella

4x100m váltó                     2. hely Kis Eszter, Kerekes Dominika, Veres Hajnalka, Rácz Vivien (50.74)

Edző: Perényi Gabriella, Donka László

Csapattagok:

Fodor Anna, Petrozsényi Júlia, Kerekes Dominika, Rácz Vivien, Kis Eszter, Donka Réka, Vágó Dóra, Veres Hajnalka, K. Szabó Gabriella

Halász Kristóf, Bökönyi Adrián, Hodossy – Takács Sámuel, Szőke Balázs, Sós Barnabás, Miklóssy Ferenc Gellért, Harangi István Máté, Arany Gergő

 

Fiú csapatverseny (25 értékelhető csapat):

1. ARAK Utánpótlás Akadémia 125 pont  

2. MVSI 105 pont

3. KSI SE   97 pont

 

Leány csapatverseny (26 értékelhető csapat):

1. ARAK Utánpótlás Akadémia 124,5 pont

2. Ikarus BSE 119 pont

3. DSC-SI 95   pont

 

A serdülő atléták is kitettek magukért

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK